Filmajánló: Rubik kocka is volt Steve Jobs időkapszulájában

jobsmouse.jpeg

Az időkapszulát eredetileg 2000-ben kellett volna kiásni, de egy komolyabb tereprendezési projekt után az ötletgazdák egyszerűen már nem tudták pontosan beazonosítani a helyét. Most megnézheti a felfedezéséről szóló dokumentumfilmet. Filmrészlet következik!

A négyméteres "csatornacsövet" még 1983-ban ásták el a coloradói Aspen-ben azt követően, hogy Steve Jobs elmondta ikonikus beszédét az Aspeni Nemzetközi Design Konferencián, amelyben előrevetítette a vezeték nélküli technológia fejlődését, az IPad és az AppStore eljövetelét. 

Az időkapszula "bizottság" tagjai úgy tervezték, hogy majd az ezredfordulón ássák ki, de egy nem várt tereprendezés keresztül húzta a számításaikat, így mindenki azt hitte, a kapszula örökre elveszett.

Ekkor jött KG és Ringy, a National Geographic "Kincsvadászok" sorozatának főszereplői. Azoknak az embereknek a segítségével, akik annak idején jelen voltak a földbe helyezésénél, a két srácnak végül tavaly szeptemberben sikerült a kapszula nyomára bukkanni és kiásni: 13 évvel az eredetileg tervezett időpont után.

A kincsvadászok pályafutásuk egyik legértékesebb ereklyéjével gazdagodtak: egy számítógépes egérrel, amelyet egy Apple Lisa (a Mac elődje) számítógéphez csatlakoztatva még maga Steve Jobs személyesen használt a konferencián. "A történelem egy felbecsülhetetlen értékű darabjával."

mosue3.jpg

A 30 éve elásott kapszulában az egéren kívül számos más korabeli tárgy is volt: többek között egy Vogue magazin, 6 doboz sör, egy Moody Blues lemez és legyünk büszkék rá, egy Rubik kocka.

mosue4.jpg

Az epikus felfedezésről szóló dokumentumfilmet február 25-én fogják bemutatni legközelebb adni. (EDIT 2014. február 15. 19:33)

Nézze meg a pillanatot, amikor megtalálják!

Nézze meg az 1983-as beszédet, és az egeret használat közben!

film videó Apple

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A dokumentumfilmet már kb. egy hete leadták valamelyik csatornán.
ÁJFÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓM
@tibsi: Tavaly szeptemberben találták meg. Elég gyorsan kaptunk erről infót itt.
Nem kapkodjátok el. Hetekkel ezelőtt lement. A választásokról mikor számoltok be? Szeptember körül már sanszos?
Rubik-kockát nem tehetett, mert az nincs.
Ami ugyanis angolul Rubik's Cube, annak a magyar neve bűvös kocka (csupa kisbetűvel, bizony), nem Rubik-kocka.

De hát van olyan hülye, aki még ennyit sem tud. A fordításról nem is beszélve.
@tibsi: A mi hibánk. Valóban bemutatták már, de mi lemaradtunk róla, így nem is írtuk meg. Mentségünkre legyen mondva, még nem is léteztünk akkor. Reméljük, hogy azok, akik hozzánk hasonlóan korábban lemaradtak a filmről, most nem fognak.
@Mr. Közbiztonság Szilárd: A Rubik kocka név a védett szellemi tulajdonra vonatkozó jogszabályok alatt áll egész világon. www.rubik.hu/hu/trademark
@csodatévő dzsagodar: Az infó a dokumentumfilm (reméljük ez kiderül a posztból), nem maga a felfedezés. De ahogy tibsi felhívta rá a figyelmünket, bizony itt is elkéstünk. Máskor jobban igyekszünk.