Nanotechnológiás kamera vigyáz a biciklisek hátsójára

camera.png

A kerékpárosok tudják: nem elég a szabályok ismerete, a közlekedésnél a legfontosabb az együttműködés, a másik közlekedő fél figyelembe vétele. De mit tehetünk, ha az "erősebb fél" többet is megenged magának, és gondatlanságból vagy akár szándékosan veszélyezteti a testi épségünket? A Fly6 lehet a megoldás.

Nemrég írtunk arról, hogy már nyomtatják a titánvázas bicikliket, most pedig megérkezett a nanotechnológia is a kerékpárosok világába.

Andrew Hagen és Kinglsey Fiegert találmánya első ránézésre akár egy hétköznapi biciklis hátsó lámpa is lehetne. De nem az, mert a Fly6 koncentrikus villogó fényei jelen esetben a sofőrök tekintetét és figyelmét ráirányítják a hátsó lámpába beépített, nagy felbontású (1280x720), széles (130°) látószögű nanotechnológiás audio- és videokamerára azt remélve, hogy így biztonságosabbá teszik a kerékpáros közlekedést.

A Fly6 filozófiája ugyanaz, mint az autóutakon elhelyezett sebességmérő kamerákra figyelmeztető tábláké: ha a sofőrök tudják, hogy figyelik őket, jobban odafigyelnek a viselkedésükre és betartják a szabályokat. Erről szól a Fly6 első reklámfilje is:

Ha pedig nem, bármilyen inzultus is éri a biciklist hátulról, legalább felvétel készül róla, így egy esetleges baleset esetén könnyebb lesz bebizonyítani, hogy ki volt a hibás. (Vannak országok, ahol ugyanebből a megfontolásból az autósok is fedélzeti kamerákkal közlekednek.)

Ugyan nem garantálják, hogy minden időjárási körülmény között 100%-os pontossággal rögzíti a kamera a rendszámokat, de egy részleges rendszám is sokat segíthet a vétkes autós/motoros megtalálásában. Ilyen rendszámképeket lehet a készített videból kinyerni:

plates.jpg

Példának hozzák fel ezt az esetet, amikor egy motoros úgy gondolta, jópofa lenne adni egy ötöst a mit sem sejtő kerékpárosnak. 

A honlapjukon egyébként még jópár "horrorvideó" megnézhető, amelyek hatására bárki erős késztetést érezhet egy Fly6 beszerzésére.

Az 1500mAh/3.7V lítiumion-akkumulátoros videókamera egy töltéssel 5 órán át képes minden mögöttünk zajló eseményt rögzíteni 8/16/32GB SD kártyára AVI formátumban. Utóbbi esetén biztos nem lesz szükség a kamerának arra a funkciójára, hogy ha elfogyott a kártyán a tárhely, akkor 15 perces (800MB) blokkokban elkezdje felülírni a korábban rögzített (vélhetően eseménymentes) bringázást.

fly6features.jpg

A kamera alaptartozéka egyébként egy 8GB-os 10-es osztályú Sandisk Ultra microSDHC kártya, a miniUSB töltőkábel és a felszereléséhez szükséges szíjak, adapterek is. A kamera/lámpa mindössze 105 grammot nyom és 100 mm hosszú, így bármelyik kerákpárra felszerelhető.

fly6small.jpg

Az ausztrál bringás srácok ötlete már több mint 1200 támogatóra talált a Kickstarter-en, akik a gyártás beindításához szükséges összegnek már csaknem kétszeresét ajánlották fel.

Az első Fly6 kamerákat májusban kapják meg azok, akik már leadták előrendelésüket. A kedvezményes (ki korán kel...) kamerákból már csak néhány darab maradt, ha siet, még 129 ausztrál dollárért (kb. 26.000Ft + szállítási költség) megvásárolhatja az üzletekben majd 169 ausztrál dollárért kapható kamerát, amely ígérete szerint Önnek is "vigyáz majd a hátsójára". Európában várhatóan csak az év végén kerül a boltokba.

Nézze meg a kisfilmet, amit egyébéként egy Fly6 kamerával készítettek!

sport közlekedés videó innováció kerékpár kickstarter

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sok sebből vérzik a dolog. Kezdődik a marketing bullshittel, nanotechnológiás, hagyjuk már, nano, mert kicsi a kameramodul, de bakker, a telefonomé kisebb, aztán Carl Zeiss, meg 12 megapixel, kamuduma. A körbe villódzó fények egyfelől bazári hangulatot árasztanak, másrészt nem hívják fel az autósok figyelmét arra, hogy ez kamera, mert honnan tudnák, hogy ez azt jelenti, hacsak nem ismerik a cuccot, ami nehéz lesz, mert ez láthatóan kisszériás divatholmi. Ráadásul kíváncsi lennék, hogy sötétben milyen képminőséget eredményez majd a lencsétől 3 milliméterre elhelyezett villogó led, egy nagy ködfolt lesz a kép. A fő gond, hogy a hátrafele kamerának eleve nem sok értelme van, a biciklis balhék zöme elöl történik, nem véletlen, hogy előre néző sisakkamerát hord, aki hord, mert azzal ráadásul a baleset/konfliktus után is lehet rögzíteni a dolgokat, azt veszi, amit nézel, míg ezzel fura lenne, ahogy a bicikli seggét forgatja az ember a megfelelő irányba. Szóval nem véletlen, hogy eddig nem volt ilyen, annak ellenére, bringakamerák már régóta vannak, ez egyszerűen felesleges.