Hol szelfiznek a legtöbben a világon?

selfie_1.JPG

Végre egy lista, amin nem szégyen utolsónak lenni! Budapest a kétszázadik.

A kortárs karakter-exhibicionizmus veszélyeit már korábban bemutattuk itt a disrupton, most jöjjenek a legmegszállottabban szelfiző városok.

A térképet Alexander Ho készítette az Instagramról két ötnapos periódusban letöltött több mint négyszázezer "selfie" címkét viselő, földrajzi hellyel ellátott kép alapján. Természetesen nem 100% pontosságú, de valószínűleg elég megbízható ahhoz, hogy a felhasználók szokásaira rávilágítson. A listára azok a városok kerültek fel, ahol legalább 25 szelfizős képet sikerült azonosítani. 

459 városból Budapest a 200., nálunk százezer emberre 16 szelfiző jut. Az európai városokból egyébként az első tízbe Manchester (7) és Milánó (8) tudott csak bekerülni. A szomszédos országok tőlünk valamivel kevésbé szemérmesebbek, Prágában, Pozsonyban, Zágrábban, Ljubljanában és Belgrádban is többet szelfiznek az emberek, Bécs a 205., Bukarestben viszont nem túl népszerű ez az önkifejezési forma.

selfie2.JPG

A világ szelfi-fővárosa Makati, a Fülöp-szigetek pénzügyi központja, Nagy-Manila (azaz a főváros vonzáskörzetének) része, amelyben 100.000 emberből 258 szelfizik és tölt fel magáról képet az Instagramra. Ezt követi Manhattan (202), majd Miami (155).

makati.png

További térképek és a teljes lista a Time weboldalán.

Ön szokott szelfizni? Igen? Nem? Na ezért vagyunk a kétszázadikak. Ne felejtse el megnézni a kortárs karakter-exhibicionizmus veszélyeről szóló kisfilmet.

fotó mobiltelefon társadalom portré közösségi média infografika big data Instagram szelfi

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.