Attrakció perspektívában

zoomed-out-landscapes-top.jpg

Ki az, aki elhitte, hogy a Gízai piramisok a sivatag közepén állnak, Stonehenge-ben elfogja majd az áhítat, és egyedül maradhat majd a Mona Lisa-val pár percre?

Attrakció, azaz turisztikai látnivaló vagy turistalátványosság bármi lehet, amely elegendő vonzerőt jelent a turistáknak a meglátogatására. Ehhez elég egy turistacsalogató művészi fotó. Vannak azonban olyan látványosságok, amelyeket mindig csak egyféle szögből fotóznak. Vajon miért?

zoomed-out-landscapes-4-1.jpg

Mert ha másik szögből is mutatnák, talán el sem mennénk a helyszínre. A turizmus a környezetével aktív kölcsönhatásban áll. Ugyanazon dolgok hatására, amelyeknek következtében egy helyszín attrakcióvá és ezáltal a helyszínen a turizmus tömegjelenséggé válik, feltartóztathatatlanul megindul a természeti és a kulturális környezet átalakulása is...a turisták miatt, a turistákért.

zoomed-out-landscapes-2-1.jpg

Hiszen a turista elvárja, hogy gondoskodjanak a közbiztonságról, köztisztaságról, a megközelíthetőségről és legyenek mosdók, ivóvíz, elegendő étkezési és szálláslehetőség, tájékoztató kiadványok, képeslapok és emléktárgyak, és manapság már az ingyen WiFi is minimum. Infrastruktúrát építeni azonban szinte lehetetlen anélkül, hogy a helyszínt és környezetét ne változtatnánk meg, és hosszú távon mindig a látványosság "veszít"...

zoomed-out-landscapes-2-2.jpg

Az alábbi galériában megnézheti a Bored panda összeállítását, ami az idilli és attraktív művészi képek és az utazási katalógusokban soha nem mutatott valóság kontrasztját mutatja be (anélkül, hogy a látványosság "jogosságát" vitatná). Biztosak vagyunk benne, hogy olvasóinknak is volt már hasonló élménye. Ha így lenne, osszák meg velünk, hol érte Önöket csalódás, amikor nem azt találták, amit a fotók alapján vártak!

A világ érdekes! Nézze meg a disrupt többi világjáró posztját is!

d_társadalom fotó átverés építészet hírességek világjáró

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Az igazság mint legtöbbször, most is természetesen "középen" van. A Taj Mahal-t kilométerekről, a folyó horta szemét közül (ergo kívülről, direkt hozzá nem tartozó környezettel fotózni) legalább olyan hatásvadászat, mint emberek nélkül, gyönyörű kék, fátyolfelhős háttérrel képeslapként ábrázolni (vagy az indexen "A Taj Mahal igazából halál ronda" címmel vonzani a kattintásokat). Jelentem, a Taj Mahal nem halál ronda! Aki járt benne, az megerősíti ezt, aki csak talált két fotót a neten (egy túl rondát és egy túl szépet), az nyilván le meri írni ezt a blődséget. Ellentétben a külső környezetével, a Taj nagyszerűen karban és rendben tartott, gyönyörű látványosság, a milliónyi őt ostromló turista ellenére is. A többi felhozott példával is lehet vitatkozni, csak kár. Kár, mert hatásvadászattal nem érdemes vitatkozni, mivel az már eleve hamis.
Nápoly, Velence, Róma ótvar koszosak, szemetesek, az első kettő még rettenet büdös is, Rómában mondjuk annyi a látnivaló, hogy annyira nem is figyeled az igénytelenséget.
Mar bocs, de mi a baj a Niagaraval? Kozelrol rohadtul jol nez ki, semmi csalodas nincs benne. Ha az ember ugyanezt sokkal "termesztkozelibben" akarja latni, akkor elmegy a Victoria Falls-hoz, pl.
Amugy a legnagyobb ilyen "csalodas" nekem eddig a Hollywood felirattal volt, azt ugyanis max 3-4 merfoldre lehet megkozeliteni. Ja, meg a Szabadsag torony koronaja, ami kb. 5 nm, es max 6-7 ember fer el fizikailag benne egy idoben...
Stonehenge már valóban erősen elkanyarodott a turistabiznisz felé, viszont, ha az A303-on (a képen a bal felső sarokban lévő úton alulról) közelíted meg kelet felől, akkor pont egy dombtetőről lefelé pillantod meg először, és az a látvány elég nagyot üt. Aztán meg az, hogy az út másik oldalán egy jó pár hektáros, szabadtartású sertéstelep van :))

Egyébként, ha már kőkör, akkor nekem Avebury jobban bejön.
@mojoking77: Szabadsag SZOBOR termeszetesen, bocs
Milanoban a Dom utott most legutobb eleg nagyot, ahogy feljottunk a metrobol. Eleg latvanyosra sikerult...
@moonwalkr: Sajnos arra nincs ráhatásunk, hogy mi és hogyan kerül ki az index2-re. Mi a cikkben sehol nem állítjuk, hogy a bemutatott látványosságok közül bármelyik is "halál ronda" lenne. Csak annyit akartunk bemutatni, hogy a környezet és a környezetéből kiragadott látványosság között esetenként óriási a kontraszt, amiért nem kis mértékben - közvetve vagy közvetlenül - mi magunk, a turisták (és az igényeink) vagyunk felelősek.
@disrupt:

Azért ezek a kontrasztok nem csak a turizmusról, hanem a fotózásról is szólnak. Ma már egy tükörtojásról is találsz olyan képet, ami után a valóságos csalódást keltően szimplának tűnik a tányérodon.
Egy csomót nem is értek. Pl. mi a baj a Brandenburgi kapuval?
A fejlődést, terjeszkedést azért nem csak a turizmus hozta, a régi központi helyek körül nem a turisták miatt terjeszkedtek a városok.
@mojoking77: A Niagarában egyetlen átverés van: hogy az a közismert látvány, ami visszaköszön a filmekben meg a képeslapokon, valójában csak a kanadai oldalról látható. Kanadába viszont csak vízummal lehet belépni...
Persze az USA próbált tenni ellene, építettek oda egy ilyen benyúló hidat, ami kilátóként funkcionál, meg be is lehet hajózni a vízesés aljába, de az nem ugyanaz. (Ettől függetlenül nekem ez a legszebb, amit valaha láttam élőben, igaz, a fenti helyszínek közül még egyikhez sem volt szerencsém...)
@tjunior: Én imádom Velencét, kétszer voltam ott, de:
- csatornaszag,
- mocsok drágaság,
- nem kéteurós nyilvános wc az egyetlen mekiben, 20 perces sorállással,
- a vaporetto-n tömegnyomor, az utasok kb. fele semmit nem lát ki,
- egyes kiállítások csak lehetetlen időpontokban látogathatók, számlát sehol nem adnak
Ezt leszámítva a történelmi városrész (nem a Mestre iparnegyedre gondolok) tényleg megnézésre érdemes.
@mojoking77: Mi fel se mehettünk Miss Liberty tetejére :(
A Brandenburgi kapuról gondolom sokak fejében még a hidegháborús képek élnek, amikor - még épp NDK oldalon - a szektorhatáron állt, körülötte pedig a halálsáv. Azóta (vissza)épült a körülötte levő terület.
@Bikli néni: azóta nem kell Kanadába vízum, két éve legalábbis nem kellett. Valóban látványosabb a kanadai oldalról. Az megdöbbentett, hogy mind az amerikai, mind a kanadai oldalon mennyi egyéb turistaattrakció van (kaszinók, vidámparkok), nyilván máshogy nem tudják ott tartani napokra a tömeget, mert maga a vízesés max. 1-2 órát ér meg.
Egyszer az a baj, hogy a semmi közepén van (pl. Santorini), egyszer meg, hogy be van épülve (Central Park, wtf, PARK baszod, jó, hogy a város közepén van). Persze vágom, hogy nem ugyanaz pontosan, mint a képeken, de pl. egy akropolis akkor lenne szar, ha a puszta közepén lenne, így sokkal durvább a hatás. A hollywood felirat Brassóban is van, az speciel tök jól néz ki :) (mivel kicsi a város így mindenhonnan látszik)
A rushmore hegynél szintén azon akadna ki mindenki, ha még több hegyet basztak volna szét.
Szóval ez kicsit kettős mérce, a stonehengenél ha bemehetnének az emberek közé már rég nem is létezne :)
Azzal egyetértek, hogy sok fénykép torzít és így csalódás érhet élőben, de azért a felsorolt példák fele egyáltalán nem ilyen.
Mindenesetre a poszt érdekes
Igazság szerint Santoríni a "rossz" oldalról ugyanolyan szép, csak vacak a fénykép, mert a fényképész szándékosan manipulál. A Sagrada pedig teljesen a helyén van a belvárosi, régi, művészi épületek között.
Ahogy nézem másoknak meg más attrakcióról van a bloggertől eltérő, saját élményen lapuló véleménye, ezért nálam a blog el is vesztette a hitelét.
Ezek a dolgok önmagukban szépek. A környezet amennyiben nem szerves része, teljesen mellékes.
Gondolom embere válogatja, vannak akik az álomvilágot szeretik, de ők inkább ne nézzék meg személyesen.
@Bikli néni: Én sem mentem fel, mondjuk még Amerikában sem jártam.... :) Aki valaha élőben látott turista látványosságot az helyén tudja kezelni a katalógusban látható fotókat. Megint egy cikk a semmiről.
Alapvetően ez egy szar és hatásvadász poszt. egyrészt szinte minden dologról lehet előnyös és előnytelen( szar stb...) fényképet készíteni. Másrészt arra épít hogy ki mit hisz, vagy hogy képzel. Én ugyan nem voltam még pl Kairóban, de TUDOM hogy nem a sivatag közepén van a piramis hanem a város szélén. Az internet kezdete óta van egy kis információáramlás, és még google maps is például. És nem is értem hogy mit kell itt problémázni a helyszínek többségénél??
Egy történelmi, vagy régi korabeli épület látványához, egyből odaképzelem a kort is amelyből való. Számomra soha nem lehet csúnya bármilyen is a környezete, inkább meghatódóm. Amikor a Londoni Tower lépcsőin lépkedtem arra gondoltam, hogy VIII. Henrik nyomaiban járok. Vagy a Temze londoni raktár /igen leromlott/ épületei, micsoda irodalmi események színhelyéül szolgáltak. Cronin "Réztábla a kapu alatt" c. könyv alapjául szolgáló utcáról már ne is beszéljek. Csak bámultam a fényes névtáblákat.
Ezért is jó, hogy soha nem fényképezem.
A galéria rohadtul NEM MŰKÖDIK!
Gratulálok! Balfasz!
@Bikli néni: Igen, mert csak a neten lehet elore foglalni helyet. Lehetoleg legalabb egy honappal az erkezes elott. Amugy nem maradtal le sok mindenrol. Az a szintu elokeszultek, amiket vegig csinaltattak (minden taska meg lent lepakol -kotelezoen-, meg a fenykepezogep is kivesz a tokbol, es a tok lent marad, majd legalabb 40 kulonbozo helyen figyelem felhiv, hogy Csak jo kondicioban levo emberek mehetnek fel, es a tobbi es a tobbi), azt hittuk, hogy a tudonket lenthagyjuk, es feluton osszeesunk, ehelyett 2.5-3 perc kenyelmes seta utan mar fent is voltunk. A parizsi Notre Dame tetejere a feljutas otszor akkora sportteljesitmeny... :)
@Nick Leeson: Nekem megy.... Most akkor ki is a balfasz?
@Bikli néni: Valoban gyonyoru, meg szepen kiepitett, hatalmas moka, mikor hajoval be lehet menni majdhogynem a vizeses ala, illetve a kissebb vizesesek egyikehez a kiepitett setalout is szenzacios elmeny, de az egesz meg sem kozeliti szepsegben a Victoria Falls-t. Az Iguazunal meg nem jartam, de nem nagyon hiszem,hogy felul tudna mulni...
Az utolsó mondat alapján a posztoló azt szeretné, hogy olvassuk más bejegyzéseit is. Nos, ez alapján messze el fogom kerülni bármilyen posztját.

Csak egyet tudok érteni a korábbi hozzászólókkal, hatásvadász, értelmetlen bejegyzés. Még az Index szokásosan gyomorforgató címe nélkül is. A Taj Mahal környezete ijesztően ronda, de maga a Taj a világ legszebb épülete. Sokadszorra és sok turistával együtt is.

Arról meg ne is beszéljünk, hogy önellentmondás van a cikkben, mert a párizsi diadalívről készült kép, amelyen látszik, hogy a sugárutak metszéspontjában van, még sokkal jobb is, mint amelyiken csak az látszik.
@mojoking77: Tökmindegy, akkor amikor írtam NEM ment! Most már nekem is megy...
Az ember eleve azért utazik, hogy azt lássa, ami a képeslapokon NINCS rajta.
@kavarodás: jaja, a Brandenburgi kapu-tól nyugatra hatalmas park kezdődik, keletre a Friedrich Strasse környékét pedig szép, visszafogott, elegáns építészet jellemzi. Kicsit körbeépítették, ennyi.
@mojoking77: Bocs', de a Viktória-vízesés sem a régi már. Egy hasonló nevű város mellett terül el, arról nem is beszélve, hogy a zimbabwei-zambiai határon / mellett van - szóval elég forgalmas. A vízesés maga a zimbabwei oldalról csodálható meg, de igazán akkor izgalmas, ha Zambiából besétálsz és megmártózól az Ördög Medencéjében :). Persze ezt csak a száraz időszakban lehet megtenni.
@Punxsutawney Mormota: Mit ertesz regi alatt? Valoban nem lehet mar elefanthaton megkozeliteni, de kb. ennyi. Ja es a zimbabwei arusok 1:1-ben valtjak a dollart es az eurot, de ilyet lattam mar Svajcban is..
@mojoking77: Bocs' másra gondoltam, csak nem fejtettem ki. Az jutott eszembe, hogy már nagyon más, mint amikor Livingstone ott volt. Ugyan igyekeznek a srácok és pl frász tört ki, hogy lefelé sétálva a híd irányába több száz méteren keresztül nincs kerítés, de azért már messze van a természetes állapotától.

Látod, ezt nem tapasztaltam az árusoknál. Dollárt vittem magammal illetve az ATMből is dollár folyik. Sokkal inkább az volt a szórakoztató, hogy a srácok a 100,000,000,000 zimbabwei dolláros papírokat 40 usd-ért próblták rám sózni. Két perc múlva már 10 dollárnál járt az árfolyam, aztán újabb két perc múlva 10 darabot vettem 10 dollárért. Itthon odaadtam a gyerekekeimnek, hogy vigyék be az iskolába, mint érdekesség.