Homokfesztivál a szupertengerparton

weston12.jpg

A Bristol-közeli "szupertengerparton" évről évre összegyűlnek a homoképítő mesterek, hogy egy adott témában elkészítsék észbontó homokváraikat és szobraikat.

weston03.jpg

A disrupton korábban már bemutattuk, hogy hogyan lehet homokból bikinit, verseket vagy éppen baktériumok közreműködésével betont építeni, és arról is beszámoltunk, hogy fókuszált ionnyalábok segítségével már egyetlen homokszemcsébe is képesek egy egész homokvárat belegravírozni. Most megmutatjuk, hogy mire képesek a homokszobrászok, amikor nagyban gondolkodnak.

weston09.jpg

Weston-super-Mare Bristol-tól dél-nyugatra kb. 30 kilométerre található kisváros, amelynek tengerpartján 2006 óta minden tavasszal homokszobor építő versenyt rendeznek. A Sand Sculpture Festival során több ezer tonan homokot mozgatnak meg a szobrászok, hogy elkészítsék a gigászi műveiket - melyek azonban nem az örökkévalóságnak szólnak.

Az elmúlt évek során már feldolgozott témák között voltak többek között a óceán, a dzsungel, a világ kontinensei és Hollywood nagyjai, idén pedig a "Once upon a time", azaz "Egyszer volt, hol nem volt", azaz a mese- és fantáziavilág köré épültek a művek, köztük pl. a Gyűrűk ura vagy a Narnia karakterei.

weston06.jpg

A rendezők állítják: ez a világ egyik legjobb minőségű szobrászati homokja, amely ideális, kissé éles szerkezete miatt vizesen nagyon jól tapad. Így ezekben a szobrok belsejében semmilyen strukturális tartószerkezet nincs: csak víz és homok mindegyik. Ezért aztán időről időre (főleg egy kiadós eső után) a szobrászoknak kisebb-nagyobb javítómunkákat kell végezniük a több hónapig (idén április 18-tól október 5-ig) látogatható kiállítás alkotásain, amelyeket aztán végül visszaadnak a tengernek.

Fotók: Matt Cardy/Getty Images

weston07.jpg

weston13.jpg

weston05.jpg

weston11.jpg

weston01.jpg

weston10.jpg

weston04.jpg

weston08.jpg

weston02.jpg

közösség fesztivál szobrászat világjáró

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LV426 (törölt) 2014.04.26. 14:01:33

Gyönyörű!
@LV426: nekem más szóösszetétel jutott eszembe, de hasonló jelentéssel