Ez brandálság!

supersize15.jpg

Vannak olyan művészek, akik felhasználják a reklámot a művészet érdekében, és vannak olyanok is, akik ugyanezt a reklám ellen teszik: görbe tükröt tartanak velük a fogyasztóvá butult emberek elé, megmutatva, hogyan használják ki őket a hirdetők. Így tett a Brandálok brit street-art csoport is, akik a világ eddig ismert legnagyobb plakátkalózkodását követték el hétfőre virradóan Nagy-Britanniában.

new-logo.png

A brandálok korábban a londoni olimpia előtt 33 óriásplakátot foglaltak vissza a hirdetőktől. A csoport azóta a duplájára nőtt és ennek megfelelően egyre nagyobb projekteket készítenek elő. Nemrég két nap alatt 10 brit nagyvárosban 365 citylight plakát felett vették át az uralmat.

people15.jpg

A citylight plakátok tartószekrényei általában fontosabb közlekedési útvonalakon a megállókban, az óriásplakátokkal ellentétben "az emberek szintjén" vannak felállítva, és jellemzően éjszaka is jól láthatók.

This15.jpg

A brandalism.org.uk jelenleg 40 művésze olyan problémákra próbálja ráirányítani a figyelmet, amelyeket éppen hogy a plakátokkal gerjesztenek a hirdetők és a brandek. Az "apróbetűs részektől" kezdve a szépséghajszolás mögött álló brutális állatkísérletekig többek között arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a világot nem lehet hashtagekkel megváltani. A poszterek a mértéktelen fogyasztás és eközben a nyugati fogyasztói társadalom alapköveinek számító fejlődő országok lakosainak könyörtelen kihasználása ellen is felszólaltak.

large_print5.jpg

A brandálok egy útmutatót is közzétettek, amely alapján bárki eltéríthet (kinyithat, és újraplakátolhat) egy citylight tartószekrényt.

 

Nézze meg a többi plakátot is a galériában!

A csoport egyébként Banksy nyomán használja a "brandalizmus" (brand + vandalizmus) jelzőt. Ezért zárógondolatnak pedig álljon itt a "Sean Tejaratchi-után szabadon" idézet Banksy-től a reklámokról:

"People are taking the piss out of you everyday. They butt into your life, take a cheap shot at you and then disappear. They leer at you from tall buildings and make you feel small. They make flippant comments from buses that imply you’re not sexy enough and that all the fun is happening somewhere else. They are on TV making your girlfriend feel inadequate. They have access to the most sophisticated technology the world has ever seen and they bully you with it. They are The Advertisers and they are laughing at you.

You, however, are forbidden to touch them. Trademarks, intellectual property rights and copyright law mean advertisers can say what they like wherever they like with total impunity.

Fuck that. Any advert in a public space that gives you no choice whether you see it or not is yours. It’s yours to take, re-arrange and re-use. You can do whatever you like with it. Asking for permission is like asking to keep a rock someone just threw at your head."

You owe the companies nothing. Less than nothing, you especially don’t owe them any courtesy. They owe you. They have re-arranged the world to put themselves in front of you. They never asked for your permission, don’t even start asking for theirs."

kritika reklám emberek társadalom grafika street art hírességek installáció aktivista

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.