Az aranylótuszok utolsó túlélői

boundfeet02.jpg

A brit Jo Farrell az utolsó elkötött lábú kínai nők életének dokumentálásával szeretne emléket állítani egy mára már szerencsére kihalt, ezeréves bizarr hagyomány áldozatainak, és egyben felhívni a figyelmet a jelenkor elfogadott, ám hasonlóan (ön)csonkító szépségpraktikáira, úgy mint bordaeltávolítás, ajakfeltöltés, a leszorító "alakformáló" ruhák viselése, ráncfelvarrás, zsírleszívás, mell- és fenékimplantátumok...amelyekről ezer év múlva lehet, hogy majd hasonlóan elborzadva fognak olvasni az akkori nők.

Bár hihetetlennek hangzik, Kínában még napjainkban is találkozhatunk a lábelkötés, lábkötözés utolsó, 80-90 éves túlélőivel. Ez a mai európai ésszel felfoghatatlan hagyomány a tizedik században, a Szung-dinasztia idején terjedt el az országban és évszázadokon át a gazdagság jelképe volt. Hiszen a pöttöm, mondhatni pataszerű lábon tipegő nők nem voltak képesek dolgozni, ezért a férfiak rajtuk keresztül adhatták környezetük tudtára jómódjukat. (Ma talán az ötcentis tűhegyes műkörmök szolgálnak hasonló funkciót.) Egyedül a szegények leánygyermekei úszták meg az embertelen eljárást, mivel rájuk nagyon is szükség volt a földeken és a ház körül.

boundfeet12.jpg

boundfeet09.jpg

A hagyomány pontos eredete homályba vész, valószínűleg egy legendából eredő (ld. Daemonette hozzászólása) ártatlan szokás torzult el az idők során olyannyira, hogy a 12. századra a háromhüvelyknyi aranylótusz (a 10 cm-es női láb) a korabeli szépségideál központi részévé vált. Az elkötésnek is köszönhetően ekkorra a lábfej a nő legintimebb testrészének számított, így a kínai művészetben mezítlábas nőket csak kivételesen ritka esetben ábrázoltak (akkor viszont normális lábakat). A lábukat éppen kötöző nők ábrázolása pedig felért a pornográfiával. A nőket egyébként a férjük sem látta lábkötés nélkül - a képeket elnézve talán ez érthető.

boundfeet06.jpg

boundfeet02.jpg

A lábelkötés eredetileg talán az apró, elegáns lépésekkel való kecses járást szolgálhatta. A sors kegyetlensége, hogy a túlzásba vitt kötözések hatására az elkötött lábú nők gyakorlatilag teljesen járás-képtelenné váltak. Ezért aztán egyedül nem is mehettek az utcára, többségében ölben vagy gyaloghintókon hordták őket. Talán afféle erényövként is védték őket a deformált lábaik. A kötözés vagy nem kötözés a házasodásnál  is kulcsszerepet játszott, a "parasztosan" nagy lábú (értsd: normális lábméretű) nőknek esélyük sem volt jómódú családba beházasodniuk. 

boundfeet05.jpg

Az aranylótuszokért meg kellett szenvedni. A lányokon egész fiatalon, 4-6 éves korban kezdték a lábelkötés gyakorlatát. Először egy kb. 5 centiméter széles, és 3 méter hosszú kötést helyeztek mindkét lábfejre. Ennek során a négy kisebbik lábujjat a talp alá szorították, míg a nagylábujjat szabadon hagyták. A kötést ezután olyan erővel csavarták a sarkak köré, hogy a lábujjak a lehető leghátrébb feszüljenek, miáltal a normális lábméret mindössze 7-8 centire csökkent. A nagylábujjat gyakorta felfelé álló helyzetben erőltették, hogy az az újhold alakját vegye fel. A többi lábujj teljesen belenyomódott a talpba, vagy egyszerűen elhalt, és leesett a lábfejről.

boundfeet04.jpg

boundfeet03.jpg

boundfeet08.jpg

A lábakat aztán egész életükben kötözték, nehogy a folyamat visszaforduljon, és speciálisan erre kialakított topánokat hordtak. Az erre a niche piacra szakosodott, a kilencvenes években még évi 2000 pár topánkát értékesítő Zhiqiang cipőgyár 1998-ban fejezte be a sorozatgyártásukat, ma már csak egyedi rendelésre készítenek ilyen cipőket.

boundfeet11.jpg

boundfeet01.jpg

boundfeet07.jpg

boundfeet10.jpg

A Kínai Köztársaság kormánya 1911-ben tiltotta be az embertelen eljárást, mivel a császárkor és a társadalmi egyenlőtlenség ilyenfajta szimbóluma nem illett bele az új állam ideológiájába. A misszionáriusok a kínai reformerekkel karöltve szorgalmazni kezdték a nők felszabadítását ezen ősi szokás alól, és sokszor erőszakkal távolították el a lányokról a lábakat megnyomorító kötéseket. A távolabbi falvakban még évtizedeknek kellett eltelnie, mire teljesen felhagytak a hagyománnyal.

boundfeet13.JPG

Jo Farrell fotós és kulturális antropológus 2006 óta kutatja és dokumentálja azokat az idős nőket, akik elszenvedték ezt a beavatkozást. Ők ebben nőttek fel, nekik ez volt a "normális", és a velük készült interjúkból kiderül, hogy a nepáli nőkhöz hasonlóan, akiket menstruációjuk idejére elűznek falujukból nem neheztelnek szüleikre és férjükre, akik rájuk kényszerítették a hagyományt, ezzel egy egész életre megnyomorítva őket. A mintegy 50 elkötött lábú nőről készült fotóesszé hamarosan könyv formájában is megjelenik.

boundfeet14.JPG

d_társadalom fotó történelem videó divat egészség bizarr nők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

A legenda szerint Li Yü a Déli T'ang dinasztia császára halálosan beleszeretett Tündöklő Szűz nevű ágyasába, akinek kifejezetten apró lábfeje és vékony dereka volt. Nagy kedvét lelte szerelme táncában, és állítólag egy kétméteres színarany lótuszt készíttetett tiszteletére, és arra kérte, hogy ezentúl abban táncoljon, de mielőtt megtenné, kösse be lábait selyemruhába, hogy azok a császárt egy keskeny sarlóra emlékeztessék. Innentől kezdve Tündöklő Szűz így lejtette "emelkedő felhőhöz" hasonlatos táncát.

moj.hu/konyvek/geoffrey-regan-tortenelmi-baklovesek
"A Kínai Köztársaság kormánya 1911-ben tiltotta be az embertelen eljárást, mivel a társadalmi egyenlőtlenség ilyenfajta szimbóluma nem illett bele a kommunizmus ideológiájába"

1911-ben nem volt kommunizmus Kínában, a császárságot törölték el és nemzeti-konzervatív állam jött létre, a kommunizmus az majd csak 1949-ben kerül hatalomra és jön létre a Népi Kína.

A lábelkötés hagyománya mint a 'császárkor elmaradott szokása' került betiltásra.
@Daemonette: Köszönjük, jeleztük a posztban!
@GERI87: Köszönjük, javítottuk!