A törvény nevében!

ifoughtthelaw8.jpg

Figyelem, a képen látható nő egy amerikai bűnöző!

Sokszor szidjuk a magyar törvényeket és törvényhozókat, de a világ más részein is vannak gondok. Túlhaladott, értelmetlen, hülye törvényekért az amerikaiaknak sem kell a szomszédba menniük, és tele van velük az internet. Olivia Locher fotós viszont egy zseniális fotósorozatban vizuálisan mutatja be, hogy mennyire ostobák is tudnak lenni a szokásjogon alapuló törvények. Az I fought the law képeken látható élethelyzetek egytől egyig illegálisak az adott államban, a modellt álló "csakazértis" emberek pedig bűnözők.

Persze tegyük hozzá rögtön, hogy a hülye törvényeknek valamikor biztosan volt valami alapja. Például egyszer biztosan balesetet okozott valaki Oregonban, aki vezetés közben éppen súlyzózott, szkanderezett a haverjával, vagy valami hasonló módon tesztelte a fizikai teljesítőképességét. (Egyéb ötletek?)

ifoughtthelaw8.jpg

Azt is el tudjuk képzelni, hogy egyszer valakit jól átvertek egy rakás üreges korhadt farönkkel, ezért be kellett tiltani az eladásukat...

ifoughtthelaw2.jpg

Egy maine-i hölgy biztosan zokon vette, amikor a porolóval csiklandozták. Azért kíváncsiak lennénk a körülményekre.

ifoughtthelaw3.jpg

Roppant kellemetlen lehet, ha valaki úszni indul és egy biciklist talál a medencéjében. (Aqua-spinningről nem hallottak még Kaliforniában?)

ifoughtthelaw12.jpg

Ha a mi almás piténkre tenne valaki sajtot, nem örülnénk neki. De hát a törvény az törvény. (Próbálta már valaki sajttal?)

ifoughtthelaw10.jpg

A borászok biztosan örvendeznek ennek a törvénynek a hallatán: Kansas államban tilos bort teás csészékben felszolgálni! Ezt biztos valami borospohár gyártó intézte el.

ifoughtthelaw14.jpg

Bár tény, hogy nem a legbiztonságosabb szállítási mód egy értékes hangszer számára, na de mégis kinek fájt az, hogy valaki papírzacskóba bújtatott hegedűvel sétált az utcán? Lehet, hogy fegyvernek látszó tárgy volt?

ifoughtthelaw4.jpg

Nem tudjuk, miért tenne ilyet bárki, de Hawaii-n ne is tegye! Tilos pénzérméket tenni a fülbe.

ifoughtthelaw13.jpg

Semmilyen körülmények között ne tegyük a fagylaltos tölcsért a farzsebünkbe, ha Alabama államban tartózkodunk.

ifoughtthelaw1.jpg

Delaware államban komoly divatdiktátor bírók élhetnek. Tilos deréktájon testre simuló nadrágot hordani. Mondjuk bizonyos derékméret felett ez a divat íratlan szabálya.

ifoughtthelaw9.jpg

Texasban a szülők nem csinálhatnak idiótát a gyerekeikből: csak a konzervatív frizura megengedett. El sem tudjuk képzelni, milyen őrült séró kellett ahhoz, hogy ezt törvénybe foglalják.

ifoughtthelaw11.jpg

Az erotikus álmainkat féken kell tartanunk Arizona államban: maximum két vibrátor/háztartás! (Lehet, hogy egyszer hiány volt belőlük?)

ifoughtthelaw6.jpg

Rhode Island-en az átlátszó ruhákat sem szeretik. A gyerek esőkabátját most dobjuk ki?

ifoughtthelaw5.jpg

Azzal viszont egyetértünk, hogy a csemege uborka bizony roppanjon, és ha nem így lenne, akkor a gyártóját felelősségre lehessen vonni! Nincs kiábrándítóbb dolog a vasárnapi ebédnél, mint amikor plöttyedt a tökéletes rántott húshoz felszolgált savanyúság. Erre jó lehet a pattogós teszt. Ha nem pattog, akkor az Connecticut államban nem is csemege uborka!

ifoughtthelaw7.jpg

Reméljük hamarosan újabb ostoba törvényekkel örvendeztet meg minket a fiatal fotós!

d_társadalom fotó humor bűnözés emberek társadalom

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hatálybaragadt többszáz éves hülye törvények terén tudomásom szerint Anglia vezet.
Az almáspitéről az angolul nem értők nem biztosan értik meg és hiszik el egyszerre, hogy Wisconsinban a sajt nélküli pite felszolgálása a tilos.

A texasi gyerekeknek tiltott "nem megszokott hajviselet" elég szigorú és ma is gyakorlati korlátozást tartalmazó törvény, nem olyan marhaság, mint a medencében biciklizés. A boroscsésze tilalma meg talán az alkoholtilalom idején születhetett, de az is elképzelhető, hogy pancsolt borokat szolgáltak fel nem átlátható falú csészékben, és erre kellett egy törvény.

Vanna itt olyan törvények, amelyeknek egyszer talán értelme volt. A zsebben hordott fagyi és a lakásonkénti műpénisz-darabszám nem ezek közé tartozik. Ajánlom ezt a két törvényt azoknak az ultraliberalistáknak a figyelmébe, akik úgy gondolják, illem nincs, szokás nincs, nekik tiltsák meg törvénnyel, ha azt akarjuk, hogy valamit ne csinálhassanak. Mert amit törvény nem tilt, az nem tilos. Hát íme, ide vezetne.
Mi se panaszkodhatunk. Tolvaj kezét nyilvánosan levágni, politikust lámpavasra akasztani, gyilkost kivégezni, hülye rendőrt elzavarni a pi-be itt se lehet évtizedek óta.
@Androsz: a műbrokisnak - szerintem - lehet értelme, mégpedig az, hogy a kupik működését próbálja megnehezíteni. (Hogy mennyire hatásosan/életszerűen az már más kérdés.)
"Sokszor szidjuk a magyar törvényeket és törvényhozókat, de a világ más részein is vannak gondok."

Azért ez nem ugyan az, mint amikor pl. a tűzoltók nem vehetnek vizet az égő ház melletti tóból, mert előtte engedélyt kellene kérniük a három tulajdonostól, ezért porig ég a ház.
Nem beszélve a tengernyi mutyit lehetővé tévő törvényekről, amikbe belerokkan egy ország.
@Androsz: azt azért pontosabban is kifejthetnéd, hogy vezet a liberalizmus a hátsó zsebben hordott fagylalt betiltásához, mert nekem kissé ködös.
@bátorító: Egyébként nyugodtan vehettek volna vizet a tóból, mert a jog ismeri a végszükség fogalmát:) Csak nem ártana tudni.

Ott a legjobb törvények se érnek semmit, ahol mindenki meg akarja őket fúrni. De a mutyik ellen azért lehetne tenni vele, pl. simán alkotmányos lehetne egy ilyen: "aki köztisztviselőként vagy közszereplőként a rábízott állami vagyon kárára bűncselekményt követ el, az állampolgárságtól megfosztással büntetendő" Persze ezt most csak úgy összefűztem, jogász meg tudná fogalmazni rendesen, aztán elő lehetne terjeszteni népi kezdeményezésként.
A "physical endurance" alighanem azt jelenti, hogy nem vezethetsz végkimerülésig, mert jó eséllyel balesetet okozol.
Úgy tudom, hogy van olyan állam, ahol csak misszionárius pózban megengedett a közösülés. Ha jól emlékszem Washington D.C. És további 18 államban tilos az orákis szex. Hogy ezt miként ellenőrzik? Nos...volt, hogy a kedves feleség jelentette fel férjét, mert az változtatni szeretett volna :-)
@Liquid_Night: " 2014.04.23. 08:13:32
@bátorító: Egyébként nyugodtan vehettek volna vizet a tóból, mert a jog ismeri a végszükség fogalmát:) Csak nem ártana tudni."

Adalék: 1) Nem tűzoltóság, Katasztrófavédelem. (értsd: védik a katasztrófát, s nem elhárítják)
2) Lakhatási engedélyhez (pl. tetőtérbeépítésnél) kell a KatVéd írásos engedélye/hozzájárulása is. Ahhoz pedig számukra (sok egyéb mellett) be kell adni egy "oltóvíz intenzitás mérési jegyzőkönyvet".
(( hát nem épp nekik kellene tudni, hogy adott helyen bármely pillanatban milyen "oltóvíz intenzitás" áll rendelkezésre????? - ne a nyúl vigye már a puskát, efftársak!!!!!))
3) Igez, még nincs írott törvényben, de L(K)áz(d)ár János
már mondta: "Mindenki annyit ér, amennyije van" ((vajon ő mennyit fog érni, amikor teljes vagyonelkobzásban lesz része, vagy egyszerűen csak kirabolnák, szőröstül-bőröstül?))
4) ... és a munkájukat végző rendőrök arcának kitakarása???
((nem büszkék a munkájukra? Netán takargatni valójuk van?
Fedjék el az arcukat ők maguk, mint a betörők/rablók/banditák/útonállók, azaz, bűnözők. Esetleg lehet, hogy valóban nem is törvényesen járnak el soha?))
stb.
Az uborkás törvénynek én is örülnék.
Azt nem értem hogy miért nem szüntetik meg ezeket a törvényeket ha egyszer mindenki tud róla és értelmetlennek tartja.
a magyar törvények és az ilyen hülye amerikai jogszabályok között az a különbség, hogy
1. maguk az amerikaiak is röhögnek az ilyeneken, míg a magyarok halál komolyan veszik a saját törvényeiket (legalábbis a hatóságok)
2. a hülye amerikai törvények senkinek sem ártanak, ezektől még jólét és gazdagság van, nem propagálják a korrupciót, mindenkire vonatkoznak és akármeddig maradnak is hatályban, mindenki boldogan él, mert senkit nem zavarnak igazán
a magyar törvények meg iszonyatos hatással vannak az emberek mindennapi életére, megkopasztásukat célozzák és élhetetlenné teszik az országot

de minden törvény az embertől származik, tehát a magyarok a saját sikertelenségük okai, nincs kit hibáztatni, a politikus is "jó" magyar ember

@rejtett kamera: az uborkás törvény szerintem azt zárja ki, hogy mást is pickles néven áruljanak, mint a savanyú uborkát
pl. káposzta stb is lehet savanyítva, de azt szerintem másként kell nevezniük
@Androsz:

Nem kell ahhoz ultraliberálisnak lenni, hogy valaki úgy gondolja, hogy nincs illem és vannak szokások, amelyek már idejüket múlták. Ráadásul az sem igaz, hogy a liberálisok szerint mindent lehet, amit nem tilt törvény. Ez a tévhit csak az elvakult konzervatívok fejében alakult ki.
@rejtett kamera: "Azt nem értem hogy miért nem szüntetik meg ezeket a törvényeket ha egyszer mindenki tud róla és értelmetlennek tartja."

Valószínűleg azért, mert arrafelé a törvényhozások valóban dolgoznak (is), és van fontosabb dolguk, mint olyan törvények után kutatni az állami korpuszban, amik már elavultak, és azokat visszavonogatni. Senki sem károsul, mert nyilvánvalóan nem fognak soha senkit elítélni azért, mert egy papírzacskóban hegedűt cipel magával az utcán.

A világ amúgy televan ilyen rég elavult, de nem visszavont törvényekkel. Ha jól tudom, például, a botütés is hivatalos büntetési forma volt pölö Magyarországon még a XX. században is - pont ugyanezért: nem vonták vissza a törvényt. Anglia állítólag kifogyhatatlan tárháza a hivatalosan soha vissza nem vont, ma már nevetségesen anakronisztikus törvényeknek.

Olyan ez, mint amikor az ember olyan ruhadarabot talál a kamrában egy rág ott porosodó kofferban, amit már vagy 20 éve kinőtt. Ott is jogos a kérdés, hogy miért nem dobta ki már rég, ha egyszer nyilvánvaló volt, hogy már haszontalan - dehát, az embernek fontosabb dolgai is akadnak, mint régi kofferok tartalmait csekkolgatni :)
Valahol olvastam (az is lehet hogy csak urban legend) hogy vannak olyan ügyvédek akik kimondottan vadásszák az olyan ügyeket akiket fel lehet menteni a buta törvények miatt. Pl. hatályba volt egy olyan törvény hogy a vonat előtt egy kürtös lovasnak kell haladnia.
Amikor elcsapott a vonat egy autót akkor emiatt a törvény miatt pert nyert egy fickó.
@Liquid_Night: Ez ugye helyből ellentétes az Alaptörvénnyel is, meg az állampolgársági törvénnyel is.
De azért életfogytiglant szabadságvesztést beiktathatnának ére a Btk-ba, csak azt meg egyes ojrópai bírói testületek tartják embertelennek.

Így aztán lopnak, csalnak, sikkasztanak, hazudnak és korrumpálnak tovább, mert naná, hogy megéri.
@Diána Magdolna Kiss: De legalább minden napra jut egy pedofilbotrány.
A meleg házasoknak is csak misszionárius pózban lehet, mert különben erkölcstelen? Azért nekik azt nem lehet könnyű megoldani. :(
@Holle anyó: jó, nem a részlet a lényeg, hanem hogy igenis lehetne a dolgot "kodifikálni" (szép szóval)

Aztán ha a szurokban-tollban megfürdetve száműzetés már nem játszik, akkor sztem a közügyektől eltiltás se lenne rossz megoldás...és européer is:)
Senki sem károsul, mert nyilvánvalóan nem fognak soha senkit elítélni azért, mert egy papírzacskóban hegedűt cipel magával az utcán.

Hát én egészen mostanáig azt hittem, hogy a törvény azért van, hogy betartsák, a hatóságoknak pedig be is kell tartatnia. Jól is néznénk ki, ha mazsoláznánk, hogy kitől, milyen törvény betartását követeljük meg.
@Kínai cuccok blog: Igen. Ezek egyébként általában magyar származású ügyvédek. :))))
@danesdzsu2: Készséggel. Az ultraliberalisták – akik nem egyszerűen liberálisok, hanem azt akarják, hogy mindenki az legyen, de minimum nekik legyen igazuk – helyenként azt írják blogokban, hogy nekik sem mondja meg, hogy ők mit tehetnek. Leszarják, hogy ki mit gondol illemről, íratlan szabályokról, jólneveltségről, mert ezek rájuk nézve nem kötelezők, ők nem is kötelesek azzal próbálkozni, hogy összhangot keressenek az őket körülvevő emberek gondolkodásával, és a tolerancia fogalma számukra összesen annyit jelent, hogy mindenki azonnal szeresse a melegeket, különben majd az EU jól pofán vágja. Ők írnak olyanokat, hogy ha mi – a világ – azt akarjuk, hogy ők valamit ne csináljanak, azt tiltsák meg törvénnyel. Amíg ez nem történik meg, addig azt a valamit csinálni – itt mindenféle bunkóság szokott előkerülni – nem tilos, és mindeki kussoljon.

A világban nem egyedül nálunk terem ez a fajta gaz, a jelek szerint Alabamában is volt legalább egy, aki miatt törvényt kellett hozni a zsebbe dugott fagylalt sarkalatos ügyében. Nyilvánvaló, hogy valaki zsebre dugta a fagyiját, és nem volt elég azt mondani, hogy hogy lehettél ekkora idióta, hanem törvényt kellett állítani ellene. Nem tudom, mi lehetett az ok. Lehet, hogy valaki így mocskolta össze a busz ülését, aztán nem akarta kifizetni, merthogy nem volt tiltva. De Amerikáról el tudjuk képzelni azt is, hogy ráült a fagyira, aztán beperelte a fagylaltost, buszvállalatot, nadrággyártót, mert nem szóltak neki előre amiatt, hogy a szép új nadigrágja mocskos lesz, ha ráül a fagyijára.

Ha az ultraliberalisták igénye teljesülne, akkor tételesen mindent írásban kellene megtiltani nekik, amiről mi, épeszűek azt szeretnénk, hogy ne csinálják.

Egyébként tekintsd meg a Peterpapo megjegyzéseit:

@Peterpapo: "Ez a tévhit csak az elvakult konzervatívok fejében alakult ki."

Nem vagyok elvakult konzervatív, hacsak nem tartod annak, hogy szerintem van illem. És nem automatikusan elvakult az, aki veled nem ért egyet.

"Nem kell ahhoz ultraliberálisnak lenni, hogy valaki úgy gondolja, hogy nincs illem ..."

Hát valaminek lenniük kell, mert az egészséges lelki környezetben felnevelkedett, normális emberektől valamilyen néven meg kell benneteket különböztetnünk. Ahogy a homokosok lefoglalták maguknak a meleg szót, úgy most az erősködő bunkók is foglalhatnak maguknak egy nevet.
@Androsz:

Én liberális szemléletű vagyok inkább, de tudom, hogy van illem és be is tartom. Akikről Te beszélsz azok inkább hasonlítanak az anarchistákra, mit a liberálisokra. Szerintem nincs is olyan, hogy ultraliberális. Persze könnyen lehet, hogy tévedek. Én olyat sem hallottam még, hogy a melegeket szeretni kellene. Egyszerű tolerancia is elég, de vannak olyan kőbunkók, akik lenézik és nem veszik őket emberszámba. Azokat minek neveznéd? Tudod az a baj, hogy sokan azt hiszik, hogy az a liberalizmus, amikor mindent szabad, ami nincs tiltva, pedig erről szó sincs.
@ParaZita2:
1) Nem tűzoltóság, Katasztrófavédelem. (értsd: védik a katasztrófát, s nem elhárítják)
Besenyo Pista bacsinak tetszik lenni? Allergiagyogyszerre is igy fel tetszik haborodni?

2) Lakhatási engedélyhez (pl. tetőtérbeépítésnél) kell a KatVéd
(( hát nem épp nekik kellene tudni, hogy adott helyen bármely pillanatban milyen "oltóvíz intenzitás" áll rendelkezésre?????
Nem nekik kell tudni, neked kell olyanra epiteni az ingatlant hogy szukseg eseten oltani lehessen.

4) ... és a munkájukat végző rendőrök arcának kitakarása???
((nem büszkék a munkájukra? Netán takargatni valójuk van?
Fedjék el az arcukat ők maguk, mint a betörők/rablók/banditák/útonállók, azaz, bűnözők. Esetleg lehet, hogy valóban nem is törvényesen járnak el soha?))
A rendor nem szeretne biodiszlet lenni csak azert mert eppen elfog valami bunozot. Eleg nagy hulyeseg ebbol kiokoskodni hogy nem torvenyesen jarnak el -
@telkoe:
1) Nem.
2) Nem volt még dolgod velük. :) Ne is legyen!
(igen, oda is vezettethetném az oltóvizet, megfelelő intezitást garantálva, csak métóztassék az adófizetők pénzéből időben odaérni - katvéd nem egyenlő Tűzoltóság - , sőt, akár még karban is tarthatom az autóikat, stb.) Jösz segíteni?
4) Mely országokban (milyen rezsimek törvényei mellett) jelemző a rendőr arcának kitakarása?

Általános kérdés: milyen hatósági (és persze törvényhozási) tevékenység és attitűd járul hozzá leginkább a (hozzáadott) érték teremtéséhez?
@telkoe: A közterületen, nyíltan/nyilvánosan(tehát nem operatív, neadj isten fedett)intézkedő rendőrök arcának kitakarása igenis gáz! Főleg a sajtónyilvánosságra is számottartó tömegrendezvényeken oszlató/intézkedő állomány tekintetében!
@Androsz: még mindig vannak gondjaim.
Ha az a probléma, hogy összekoszolja a busz ülését, akkor én, mint egyszerű ember, azt tiltanám meg, hogy összekoszolja a busz ülését. Ugyanis jelenleg botrányosan szabályozatlan például a hátsó zsebbe dugott papírpoharas Cola helyzete a buszon ülve.
És így mindenkinek megmaradna a joga arra, hogy fagylaltot hordjon a hátsó zsebében, amit én sima liberálisként sokkal jobbnak érzek, mint a tiltását. Az utóbbi szerintem konkrétan beteges.
Jól látom?
@ParaZita2: oda is vezettethetném az oltóvizet, megfelelő intezitást garantálva, csak métóztassék az adófizetők pénzéből időben odaérni - katvéd nem egyenlő Tűzoltóság - , sőt, akár még karban is tarthatom az autóikat, stb.) Jösz segíteni?

A tetoteret te epitteted, a vizellatast sem a tuzoltok intezik helyetted. Kerte valaki toled hogy tartsd karban a tuzoltok kocsijat vagy csak rutinbol tolod az ujabb hulyeseget?

Altalanos kerdes: mindig ezt sarki kisboltos okoskodast lokod ha olyan problemaval talalkozl ami meghaladja a lehetosegeidet?
@telkoe:
Egyem a banatos es maganyos nagy szived, kar, h ilyen
nagyon destruktiv vagy. (see most of your comments)
(u must see a professnl, ASAP)

Oops, said the hedgehog and climbed off the scrubbing
brush!:)

Don't forget your pills.
@alte trottel:
Lehet, de jobban szeretném, ha otthon is olyan hülye törvények és politikusok lennének, mint itt Angliában. :((((
@fotózós:
Kurvanagyot szívnál vele, hacsak nem transzplantálod az angol rendőröket, ügyészeket és bírákat is!
Folyton keveritek az okokat és a következményeket, ha a jogi szigorról van szó. Az USÁ-ban nagyobb arányban élnek emberek mélyszegénységben Magyarországon, de az életszínvonal átlagosan így is nagyobb. Ennek elsőszámú oka az USA hatalmi pozíciója, és az abból eredő gazdasági helyzete. A 20. század eleje óta ráteszi a kezét minden olajra, vagy abból származó pénzre, és akit ér eladósít a világban, hogy az ő kénye-kedve szerint táncoljon. Persze, hogy megengedhetik azt, hogy a valóban alkalmazott törvények lazábbak legyenek a miénknél, mert belefér a járulékos veszteség. Itthon a tolvaj kezét pl. lazán le is lehetne vágni, mert ha nincs jólét, elrettentés kell. Nem hatékony igazán a módszer, de még mindig hatékonyabb, mint ami van. Mondanám, hogy "majd, ha utolérjük a Nyugatot életszínvonalban", de soha nem fogjuk, mert a szabad piac az amúgy is előnyben lévőt még nagyobb előnybe hozza, ezzel végleg leszakítva. Sebaj, cserébe lesz EU-s játszóterünk még millió, hogy Anglia és Németország leendő értelmisége kényelmesen játszhasson. A lényeg, hogy a mi jogrendszerünk legnagyobb hibája a puhasága, és pont az, hogy a nyugati elvekhez akar igazodni. Korlátolt gondolkodású műliberálisok még mindig, akik meghatározzák az irányt.
@Androsz: " De Amerikáról el tudjuk képzelni azt is, hogy ráült a fagyira, aztán beperelte a fagylaltost, buszvállalatot, nadrággyártót, mert nem szóltak neki előre amiatt, hogy a szép új nadigrágja mocskos lesz, ha ráül a fagyijára."

De akkor miért nem tilos csokit vagy hamburgert vagy akármit tenni a zsebbe? Miért csak fagyit tilos?

Ez a "nem tudtam, mert nem szólt senki" nem vezet sehova, mert akkor milliónyi tiltást kéne behozni.
De minden államban lehet építeni közpénzből stadiont! Nem úgy mint nálunk! oh, wait...
Texasban, miután megjelent ez a poszt, nyilván gyerekek milliói vettek bírói elégtételt szüleiken a bilifrizurájukért.

Akik azt írják, hogy ezek nyilvánvalóan elavultak, csak viccnek jók, azok nem fogják az angolszász jogrendszer lényegét. Az nem olyan, mint nálunk, hogy minden szirszart az utolsó betűig leírnak, és megpróbálják naprakészen tartani, hanem főleg a precedenseken alapul. Vígan lehet ezekre hivatkozva pert nyerni, csak elég hülye bíró kell hozzá.
@Szenthomárság: "De akkor miért nem tilos csokit vagy hamburgert vagy akármit tenni a zsebbe? Miért csak fagyit tilos?"

Mert csokival Wisconsinban valószínűleg nem történt visszatérő társadalmi veszélyt és peralapot képező eset, ezért előre nem lehet megtiltani, mert az a szabadságjogok önhatalmú, ok nélküli megnyirbálása. Ha majd lesz precedens, akkor lehet rá törvényt faragni. Gondolom én.

"nem vezet sehova, mert akkor milliónyi tiltást kéne behozni."

Így van. Az USA sírkövére fel is lesz vésve a precedensjogról és az esetileg hozott törvényekról szóló megemlékezés.

@Peterpapo: "Akikről Te beszélsz azok inkább hasonlítanak az anarchistákra, mit a liberálisokra."

Az "inkább"-on esetleg még lehetne vitázni, de az ultraliberalisták, akikről beszéltem – és akik nem szimplán liberálisok, hanem harcolnak azért, hogy az legyen kötelező –, szerintem is az anarchia elérkezését hoznák el nekünk a kis eszükkel, meg maguknak is.

"az a baj, hogy sokan azt hiszik, hogy az a liberalizmus, amikor mindent szabad, ami nincs tiltva"

Ezt én is így gondolom. Vagy inkább úgy, hogy a szabadságról vannak tévképzeteik, mintha a szabadság automatikusan a korlátozásmentesség lenne. Ha majd egyedül élnek az erdő közepén, akkor esetleg kipróbálhatják, de amíg a szabadságukkal más emberek szabadságát tudják korlátozni, addig szó sem lehet róla. A melegek hírét, becsületét is az a maréknyi hülye rongálja, akik rázzák a seggüket és követelőznek, a liberális társadalmi elvek becsületét is az a néhány hülye rontja, akik fórumokon követelőznek, ha valaki azt meri mondani nekik, hogy ne fújják az orrukat az abroszba. Mert nekik joguk van hozzá, másnak joga van ahhoz, hogy ez ne tetsszen neki, összesen eddig látnak. Az ilyenek elszigetelik magukat az emberektől, de nem fogják fel, igazából fel sem tűnik nekik a többi ember hiánya, amíg szükségük nem támad valaki segítségére.
jó sok marhaság maradt hatályban, az a vicces, hogy legalább fele már akkor is az lehetett mikor behozták...
@danesdzsu2: az olyasmi,-talán régi dakota törvény,-mint a demszky-karók eltüntetése,ha orbán fodrászhoz megy.-akkor nem tilos a megállás,bár semmi sem jelzi,hogy szabad járdára parkolni.
@rejtett kamera: mert vannak olyan országok,ahol adnak a jogbiztonságra,kiszámíthatóságra,-nem kétnaponta változtatják a törvényeket ahogy éppen az unokaöccs,vagy gázszerelő haver érdeke kívánja
@Androsz: akkor orbán ultraliberális?

-jósok hüleséget összeírtál kútagyad elfogultságából.
Vajon hányszor kellett megtörténniük azoknak az eseteknek hogy tiltó törvényt hozzanak róluk amit nyilván valami magas szintű állami bizottság meg is szavazott?
Pl.hányszor kellett valakinek pitét enni sajttal hogy valami tisztviselő azt mondja hogy elég ebből a rendbontásból és állami szintű törvény kell a tiltásához?
És volt egy sorozatcsikiző a porseprűt használt a nők vegzáláshoz?