Így készítsen aranytojást

Goose1.jpg

Ha a felesleges eszközök számát szeretné növelni a konyhájában, nem jó helyen jár. Ezzel az aranytojás-készítővel ugyanis elkápráztathatja a családot és a vendégeket. Egyszer biztosan, de szerintünk hamar rákap az aranytojás ízére. KELL kategória.

Goose3.jpg

Előre bocsátjuk: ez az aranytojás nem az az aranytojás. Ezt is tyúk tojja, de ehető, és állítólag különlegesen finom. A konyhaművészetben aranytojásnak azt a főtt tojást nevezzük, amelyet még a héjában "felvernek", ezáltal a sárgája elkeveredik a fehérjével, és egy teljesen egyszínű (sárga) főtt tojást kapunk. Komoly fogyasztói igény mutatkozhat erre a különleges fogásra, hiszen Geraint Krumpe már több mint 30 millió forintot összegyűjtött rá, pedig csak 7.5 millióra volt szüksége ahhoz, hogy beindítsa az aranytojás-készítő gyártását. Akkor nézzük is, mit tud ez az okosság.

Goose7.jpg

A Goose névre hallgató szerkezet a centrifugális erőt használja ki, ami a tojásfehérjéből és sárgájából még a tojás belsejében homogén elegyet képez, ezáltal egy teljesen más vizuális főtt tojás élményt kapunk, ami kiszélesítheti (de minimum megduplázhatja) a főtt tojás felhasználási lehetőségeit a konyhában. Nem csak egyben néz ki nagyon jól, de salátában, hidegtálakon is íncsiklandozóan mutat.

Goose9.jpg

Goose6.jpg

Goose8.jpg

Ha nem szigorúan csak az aranytojásban gondolkodunk, akkor képzeljük el, hogy úgy verjük fel a tojást a rántottához, hogy abba semmi levegő nem kerül. A készítők szerint az így készült rántotta egészen más kulináris élményt nyújt, hiszen teljesen más lesz az állaga (aki próbálta már, az selymesnek írja le) és ezáltal az íze is.

Goose4.jpg

Lehet, hogy ez a kis kütyü nem fogja megváltoztatni a világot, de biztosan sok száz egyedi és új recept születik majd a nyomán, és nem csak a háztartások, de az éttermek is lecsapnak majd rá. (Milyen jól mutat majd az étlapon, hogy "aranytojás"!) Azoknak, akik házi praktikákkal kísérleteznének inkább (mint pl. a tyúkok rázása, zokniban centrifugálás) a tervező azt üzeni: sok-sok tojást összetört, mire kialakult a végleges dizájn, úgyhogy ne ezen akarjunk spórolni.

goos.gif

Házhoz szállítással együtt 32 dollárért (kb. 170 tojás áráért) a miénk lehet idén októberben, azaz begyakorolhatjuk az aranytojás-készítést a 2015-ös húsvéti szezonra.

Ezzel együtt ha bárkinek kedve támad kísérletezgetni, és sikerrel jár, írja meg nekünk mit, és hogyan csinált, és küldjön az aranytojásról képet vagy videót, hogy megosztassuk mindenkivel, aki aranytojásra vágyik! Mint tudjuk, a magyarok leleményessége páratlan.

Goose2.jpg

húsvét videó gasztro formatervezés kickstarter

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem vészes az ára, gondolom simán megveszi az átlag amerikai aki nem akar barkácsolni.

Nem rossz a zoknis verzió sem.

Ez kicsit komolyabb de ez is meg van pár száz forintból:

www.youtube.com/watch?v=xGcw1aikryw

Gondolom éttermek nem ezzel a módszerrelfogják kipörgetni a több szűz tojást.