Egy kultúra, ahol a nők vére mérgező 18+
Chhaupadi, így hívják azt a kultúrális hagyományt Nepálban, amelynek következtében minden érett fiatal lány és nő havonta egyszer távol a családjától és otthonától, állatokhoz méltó körülmények között tölt egy hetet, mivel úgy tartják, menstruációjuk idején rontást hozhatnak mindenre, amivel érintkeznek.
Nepál nyugati vidékein a hindu nők a mai napig - maguktól, mert ezt látták édesanyjuktól, vagy a közösség nyomására - alávetik magukat ennek a hagyománynak annak ellenére, hogy az ország 2005-ben illegálisnak nyilvánította a nők kirekesztését menstruációjuk idején. Az India és Kína közé ékelt himalájai állam 28 millió fős lakosságának 80%-a hindu, akik úgy tartják, a menstruáció "mocskos" dolog, és különösen a kormányzat által kevésbé ellenőrzött, távoli vidékeken nem sietnek a nőket veszélyeztető tradíció feladásával.
A chhaupadi abból ered, hogy a frissen szült és menstruáló nőket vérzésük miatt tisztátalannak, sőt, egyenesen démoninak tartják, akiket emiatt nem szabad semmi és senki közelébe engedni. Ezért aztán minden érett fiatal lány és nő havonta egyszer, valamint minden gyermekágyas kismama kénytelen elhagyni otthonát és családját, és ghot-okban, a legalapvetőbb komfortot is nélkülöző (gyakran a chhaupadi idején kívül állatok által használt) ólokban, fából vagy sárból összetákolt kunyhókban vagy földbe vájt, sötét odúkban meghúzni magát a többi menstruáló nővel együtt.
Fotók: Prakash Mathema
A tradíció alapjaiban mindenhol ugyanaz, de vannak területi eltérések. A nők a menstruációjuk első napján hagyják el otthonukat, és csak a vérzés elálltával térhetnek vissza. Egyes vidékeken minden háznak van saját ghot-ja (ld. a képen lent, az előtérben), máshol a falutól távol építik fel őket, ahová még az út is veszélyes. Ezekben a kunyhókban időnként 10-15 nő nyomorog, kialakításuktól függően a földön vagy fapallókon alszanak. "Nem olyan vészes ez, csak egy hét", mondja egy férfi a cikk végén található első videóban. "Van amikor csak 5 nap."
Fotó: Poulomi Basu/WaterAid
A chhaupadi minden bizonnyal eredetileg pont a nők védelmében alakult ki, akiket a menstruációjuk ideje alatt "felmentettek" a nehéz munka alól. Ebben a mára eltorzult babonás rendszerben a nők a vérzésük ideje alatt egyáltalán nem, vagy csak nagyon korlátozottan hagyhatják el a ghot-ot. Ilyenkor a státuszuk még az állatokénál is alacsonyabb. "Az állatok miatt már elég mocskos itt minden. Nem engedhetjük be még ezeket a (menstruáló) nőket is." - hangzik el a felvételen. "Valaki még meghalna a faluban." Ezért aztán szigorúan szabályozzák, mit csinálhat egy nő a menstruációja alatt. A poszt elején is látható, éppen menstruáló fiatal lány, Radha Bishwa Karma még szerencsés, ő ennyire közel mehet a családjához (balra, a családi vécé mögött húzódik meg.)
Fotó: Poulomi Basu/WaterAid
Az ebédjét is itt kapja meg fiatalabb, még nem menstruáló húgától, akinek vigyáznia kell, nehogy a folyamat közben hozzáérjen. Ezért a földre teszi le elé a tál rizst.
Fotó: Poulomi Basu/WaterAid
Ez egyben azt jelenti, hogy nem főzhetnek, nem használhatják (ha van egyáltalán) a közös kutakat, nem mosakodhatnak, a fiatal lányok pedig nem mehetnek iskolába. Száraz kenyéren és rizsen élnek, mivel nem fogyaszthatnak tápláló ételeket: egyrészt "megbetegítenék őket", másrészt örökre beszennyeznék azokat. Ha a tehén tejéből innának, a tehén soha többet nem adna tejet, vagy tej helyett vér fakadna a tőgyéből. Ha gyümölcsöt ennének, vagy hozzáérnének egy gyümölcsfához, akkor a fa soha többet nem hozna termést. Ha a kútból vizet húznának, az kiszáradna. Nem közelíthetik meg és nem érinthetik meg a közösség többi tagját (kivéve a szopós kisgyerekeket, akiket magukkal visznek), mert azok megbetegszenek. Vannak, akik még a nepáli polgárháború elhúzódását is a "nők számlájára" írják. “Amikor itt voltak a maoisták, a nők nem gyakorolták a chhaupadi-t. A férfiak beengedték a nőket a házaikba. Aztán a maoisták meghaltak a háborúban", olvasható a Mosaic cikkében a magyarázat.
Fotó: SCN
A ghot-ban magukat meghúzó, időszakosan a társadalom peremére szoruló nők komoly veszélyeknek vannak kitéve. Egyrészt a nem megfelelő táplálkozás és a ghot-ok még nepáli viszonylatban is elképesztő higiéniai állapota miatt óriási a fertőzésveszély, főleg a frissen szült, gyakran anémiás kismamák és újszülötteik számára, akiknek 11 napot kell itt tölteniük a sötétben. A menstruáló nőknek nemhogy tisztasági betétjük, de gyakran fehérneműjük sincs a vérzés felfogására, rongyokkal próbálják meg magukat tisztán tartani, amíg meg nem engedett már számukra a fürdés.
Fotó: Poulomi Basu/WaterAid
Főleg az esős évszakban nem ritkák a tüdőgyulladásból vagy (az ilyenkor a ghot-okba húzódó kígyók miatt) a kigyómarásból eredő balesetek és haláesetek. Külön probléma a nemi erőszak, mert vannak férfiak, akik hajlamosak "elfeledkezni" a chhaupadi veszélyeiről és kihasználják a fiatal lányok és nők kiszolgáltatottságát távol a családjuktól.
Fotó: AFP
Téves lenne azt hinni, hogy a chhaupadi a falvakra korlátozódik. A WaterAid 2009-es kutatása szerint még a fővárosban is minden 10 családból 9 alkalmaz valamilyen "megtorlást" a menstruáló női családtagokkal szemben. Ha nem is űzik el őket az otthonukból, tilos nekik például a konyhába belépni, és külön kell enniük a család többi tagjától. Ilyenkor az anyák megtiltják a lányaiknak, hogy templomok közelébe menjenek, könyvet vegyenek a kezükbe vagy tükörbe nézzenek, mert ezzel csak kivívnák az istenek haragját.
Megfigyelték, hogy legtöbbször a tanulatlan idősebb nők, anyák, nagynénik (akik pontosan a chhaupadi miatt estek ki tizenegy-két évesen az iskolából) azok, akik a hagyományba kényszerítik a lányokat. Elszakadni nehéz: az engedékenyebb férfiak és családok azt kockáztatják, hogy az egész közösség kirekeszti őket; nem járhatnak el a közösségi eseményekre, nem engedik be őket a templomokba, nyilvánosan meghurcolják, esetenként megverik őket, és férjet, feleséget sem fognak tudni találni a gyermekeiknek.
Fotó: Poulomi Basu/WaterAid
A csak látszólag eltörölt hagyomány olyan mélyen él az ázsiai országban, hogy saját nemzeti ünnepe van, a Rishi Panchami, amely a nőknek évente egyszer alkalmat nyújt a megtisztulásra. A "nők ünnepe" a nők számára munkaszüneti nap (idén augusztus 30-ára esik), de ez nem a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja. Ilyenkor (az éppen nem menstruáló) vörösbe öltözött nők böjtöléssel és a folyókban való rituális fürdéssel tisztítják meg a menstruáció által "bemocskolt" testüket, lemosva bűneiket, ha esetleg vétkeztek volna őseik szabályai ellen (pl. titokban elhagyták a goth-ot).
A hagyomány ellen a nepáli kormánnyal együtt az UNICEF és számos más nemzetközi és helyi civil szervezet (50 Cents.Period., Action Works Nepal) harcol ismeretterjesztő és figyelemfelhívó kampányokkal. Faluról falura, közösségről közösségre kell meggyőzniük az ott élőket, hogy hagyjanak fel ezzel a gyarkolattal és nyilvánítsák a területet chhaupadi-mentes övezetnek (chhaupadi-free zone).
Források: Ethics in action, Mosaic, BBC
Bár tudjuk, hogy ez a cikk nem "tetszik" a szó szoros értelmében, segítsen felhívni a figyelmet, és ossza meg ismerőseivel a történetet szóban, vagy a Facebook-on! Mottónk: "azért, mert nem itt történik, még most történik".
Ajánljuk még az Omo elátkozott gyermekeiről szóló cikkünket (felnőtt tartalom), amelyben a máig gyakorolt rituális etióp gyerekgyilkosságokról számoltunk be.
Nézze meg a többi, nőkről nem csak nőknek szóló illetve világjáró cikkünket is!
A nepáli hagyományról szóló videók közül "rövidségük" miatt ezeket ajánljuk:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
futobotond 2014.03.23. 16:00:04
disrupt · http://disrupt.blog.hu 2014.03.23. 16:03:31
Megj. A cikk ugyan kifejezetten a nepáli helyzettel foglalkozik, de a hindu kultúrában más országokban is van hasonló hagyomány.
bikmakk · http://srbija.blog.hu 2014.03.23. 16:08:50
Alapos, jól megírt cikk.
futobotond 2014.03.23. 16:25:13
Az ortodox zsidók - azt hiszem... - elég komolyan követik az Ószövetséget, miszerint:
19. Mikor asszony lesz magfolyóssá, és véressé lesz az ő magfolyása a testén, hét napig legyen az ő havibajában, és valaki illeti azt, tisztátalan legyen estvéig.
20. Mindaz is, amin hál, az ő havibajában, tisztátalan legyen, és mindaz is, amin ül, tisztátalan legyen.
21. És mindaz, aki illeti az ő ágyát, mossa meg ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
22. És mindaz is, aki illet bármely holmit, amelyen ült, mossa meg ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
23. Sőt, valaki az ő ágyán, vagy a holmikon illet is valamit, amelyeken ő ült, tisztátalan legyen estvéig.
24. Ha pedig vele hál valaki, és reá ragad arra az ő havibaja: tisztátalan legyen hét napig, és minden ágy is, amelyen fekszik, tisztátalan legyen.
25. És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havibajának idején kívül, vagy ha a folyás a havibajon túl tart..., úgy legyen, mint havibajának idején, tisztátalan az.
26. Minden ágy, amelyen fekszik az ő folyásának egész ideje alatt, olyan legyen, mint a havibaja idejében lévő ágya, és minden holmi is, amelyre ráül, tisztátalan legyen, mint az ő havibajának tisztátalansága alatt."
Pet1988 2014.03.23. 16:49:41
Asidotus 2014.03.23. 19:21:55
Measurer 2014.03.24. 02:42:42
Olcsóbb kivitelben önsegélyező csoportok gyártják.
www.unicef.org/india/reallives_4048.htm
Addig marad az elkülönítés, és a véletlenül megérintett fák,állatok vagy emberek tehénvizelettel, mint rontás elleni szerrel való lelocsolása.
Provokat Úr 2014.03.24. 07:10:21
@Nűnű: Mitől magasabb rendű a Te kultúrád? Milyen alapon tudod kijelenteni? Miért jobb?
Macropus Rufus 2014.03.24. 13:18:25
Ezért ehhez egfajta szellemi szint is kell!
Mert egy okos ember próbál segíteni a nőknek.
Pl. ha már minden áron ilyen a helyzet, hogy nekik menniük kell a ciklus ideje alatt a házból, akkor ahhová menniük kell legalább úgy legyen megépítve, amibe pl. egy ottani férfi is lakna. De az a minimum, hogy az odavezető út nem életveszélyes.
Sajnon itt is mint sok más elmaradott országban, a nők másodrangúak. De azért dugni jó őket, a fene essen a sok hülye férfiba ott. :|
szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2014.03.24. 14:32:07
kösz, h megosztottad! így árnyaltabb a kép.
Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.23. 04:41:04
a nők általában örülnek ennek, mert nem kell addig dolgozni, gürcölni, kiszakadnak a napi mókuskerékből
az, hogy Nepálban általában is szörnyű higiénés körülmények vannak, az senkit nem érdekel, próbálják úgy beállítani, hogy ezeket a nőket sokkal rosszabb helyre küldik egy hétre
közben általában sem fürdenek, nincs jobb állapotban a lakásuk se, tisztasági betét úgy egyáltalán nincs a vidéken stb.
de lehet rájuk köpködni
az ortodox zsidók is így élnek, de nekik mindenki elnézi, mert ők a kiválasztott nép, ha azt mondod rájuk, hogy primitívek, mert elkülönítik a menstruáló nőket, akkor nácinak bélyegez a társadalom
a nepáliakat lehet primitívnek nevezni, ezért itt a kommentekben meg is teszik az emberek
@szorokin: ja, hogy ha a zsidók is így élnek, akkor az egész máris rendben van és árnyaltabb a kép?
mert a nepáli az csak egy állat, de ha a zsidók is így viselkednek, ez a vallási előírásuk, akkor máris elfogadható? kettős mérce!
@Macropus Rufus: "anno itt ebben az országban is éltek szegények. Ngyon szegények. Nem emléxem olyanra, hogy pl. nálunk lett volna ilyen "divat"." - ja, mert te nem emlékszel rá, akkor már nem is volt
a menses alatti érintkezés, nemi élet stb. sok helyen tabu volt Magyarországon is
nem ilyen mértékben, de tisztátalannak tartották a vérző nőt
@Measurer: a tehén vizelete steril, tiszta
ezt se tudod?
az, hogy neked koszosnak tűnik, az a tudatlanságodat bizonyítja
a tisztasági betét nem csak Indiában és Nepálban ritka, hanem Magyarországon sem volt használatban évtizedekkel ezelőttig
vatta meg még korábban rongyok, ennyi jutott, mert nem volt betét
nem kicseszésből, hanem mert a magyar is pont olyan primitív nép, mint az indiai
ja, a falusi népviseletekben sem véletlenül volt tucatnyi alsó szoknya! csak a sok magyarkodó elfelejti, hogy miért
mert se bugyi, se betét nem volt
a sok alsószoknya szívta fel a hugyot, szarcsimbókot, menses idején a vért
szóval le lehetne szállni a magas lóról magyarkáim
Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.04.23. 04:45:37
mert az eldobható eü betét nagyon környezetszennyező, ahogy az eldobható pelenka is
most kezdenek visszatérni a nők a mosható pelenkára és eü betétre
nekem volt olyan ismerősöm, aki ilyen öko módon élt és nevelte a gyerekét
mosódió az bezzeg jó a modern fajtátoknak, pedig ezek a nepáliak előbb használtak mosódiót, mint ti magyarkák
most majmoljátok őket, veszitek a mosódiót, közben meg köpködtök rájuk, hogy primitívek
elszennyezitek a földet a szaros pelenkákkal, véres betétekkel, ők legalább tisztán hagyják a gyerekeikre a földet
cyan 2014.05.31. 07:10:18
Ennyit a primitív kultúráról.