disrupt

A norvégiai Kautokeino városka arról híres, hogy háromezer lakosa mellett időnként százezer rénszarvas él a településen. Megmutatjuk, hogyan választják szét a csordát.

A kb. nyolcvanezer fős számi népcsoport (semmiképpen sem lapp!) az utolsó nomadizáló nép Európában. Soha nem alkottak önálló államot, ma is négy ország területén élnek. Norvégiában élnek a legtöbben (50.000), ezt követi Svédország (20.000), Finnország (6.000) és Oroszország (2.000). 

Egészen az 1600-as évek végéig jellemző volt rájuk a halászó-vadászó életmód, majd ezt követően leginkább már csak réntartással foglalkoztak. Rendre összetűzésbe kerültek a földművelő gazdákkal, hiszen  a vonuló csordák letaposták a vetést, a parasztok pedig kártérítést követeltek. Ez a rossz viszony az oka annak, hogy a számik nem veszik jó néven, ha lappoknak nevezik őket, bár ez az elnevezés terjedt el a legtöbb európai nyelvben. Ez a svéd eredetű szó ma már "rongyos, csavargó” értelemben is használatos, ezért különösen sértő a számi emberek számára. Ők maguk sámit vagy sábmelaš ("számi testvér") néven emlegetik saját magukat.

A réntartó számik a vagyont nem pénzben, házban vagy ingóságban mérik, hanem csakis és kizárólag szarvasokban. Ezért aztán a kívülállóktól illetlenségnek számít, ha a csordák mérete felől érdeklődnek. 

A szarvasok egész évben közös csordában, keverten vándorolva legelnek, és velük vándorolnak (ma már szánokon) a számik is. Ez velük született jogukat képezi, és állataik legelőről legelőre, erdőről erdőre való terelésekor az országhatárok sem jelentenek akadályt. A megfagyott hóréteg alatt az állatok nehezen tudnak táplálékra lelni, ezért a számik ma már sokszor szánjukkal törik a csorda előtt a havat, így segítve őket a legelésben.

A csorda különválasztására évente kétszer kerül sor. Ilyenkor a számik összegyűlnek a kijelölt helyeken és az e célból felállított karámokban közösen végzik a karámba terelést és a csorda szétválasztását. Ebben segítségükre vannak a kutyáik is.

Nyár végén ki-ki megkeresi az új borjakat és anyjuk azonosítása alapján bemetszik családi jelüket az állatok fülébe. Ebben a munkában a gyermekek is szerves részt vállalnak, első kimetszett bőrdarabkájukat örökké őrzik. A második karámba terelésre ősszel kerül sor, amikor a családok levágják és elkészítik a felhasználásra vagy eladásra a kiválasztott réneket.

Fotók: Jan Helmer Olsen / Luftfoto Finnmark

Egy ilyen azonosítást és szétválasztást láthatunk a lenti videón Kautokeino városában. A település két fő vándorlási út felénél található és egyben a norvégiai Lappföld földrajzi központja is. A rénszarvasok "örvénylését" egy drón segítségével vették fel a magasból. A nagyobb csordából először egy kisebb csoportot leválasztanak, és beterelik őket a virágszerűen kialakított karámok közepébe. Itt az emberek egyesével a megfelelő "virágsziromba" szortírozzák a szarvasokat. Ez a technika az évszázadok alatt semmit sem változott.

A ma már saját parlamenttel, zászlóval és himnusszal rendelkező egykor vándorló nép nem vágyik autonóm államra. Elmondásuk szerint a kormányok jönnek, mennek, de a tél minden évben beköszönt, a rének minden évben ellenek, így rájuk odakint van szükség.

A számik békés életére sajnos nincs teljesen hatás nélkül a külvilág: a csernobili katasztrófa által okozott sugárszennyezettség rengeteg rénszarvastartó családot tett tönkre és még máig is mérni kell a hús céziumszintjét.

Források: National Geographic, Disappearing Cultures, Wikipédia