"A fiam eltörte a kezét az iskola játszóterén. Kérem...emiatt ne változtassa meg az új szabályokat!" Ezzel kereste fel egy szülő az iskolaigazgatót, aki leszámolt a játszóterek biztonságossági előírásaival.

Megfelelő, a szabványok előírásait figyelembe vevő tervezéssel, anyagválasztással, telepítéssel és rendszeres karbantartással a játszótereken egyes veszélyek kizárhatóak, mások csökkenthetőek, elfogadható szinten tarthatóak. A csúszdák végére lassító, a játékokra gumibevonatú ülések, a balesetveszélyes helyekre gumiszőnyeg, homokágy, vagy más, “esésbiztos” anyag...de tényleg a gyerekek érdekét szolgálja ez?

A National Post számolt be arról, hogy van egy iskola Új-Zélandon, ahol szépen csendben minden játszótéri szabványt, egyéb biztonságossági előírásokat, jogszabályokat félretéve megvalósították a "nem biztonságos játszótér" koncepcióját. A projekt spontán - a játszótér átépítése közben - alakult ki. A korábbi játékok bontása közben a tanárok kínosan ügyeltek arra, hogy a gyerekek ne mehessenek a veszélyes alapanyagok (fadeszkák, fémrudak, stb.) közelébe, de persze egy gyerek természeténél fogva vonzódik ezekhez a dolgokhoz.

A tanárok egyszer csak azt vették észre, hogy a gyerekek birtokba vették a "szemétkupacokat", és saját játékokat találtak ki és építettek belőlük. Az eredmény pedig megdöbbentő volt: a gyerekek jobban tudtak figyelni az órákon, csökkent az iskolán belüli erőszak és szinte teljesen megszűnt a vandalizmus. Nemhogy több, de kevesebb és kevésbé súlyos baleset volt (az egyetlen törött kezet leszámítva).

A szülők üdvözölték az új viszonyokat, de a karbantartó és a tanárok eleinte tiltakoztak az iskolaigazgató szokatlan hozzáállása ellen, és sokszor a hajukat tépték a szünetekben. Összességében viszont az a tény, hogy a gyerekek felfrissülve és motiváltan jöttek vissza az osztályterembe, tanulásra készen, a végén meggyőzte őket is. "Megmondtam nekik, hogy ha egy gyerek súlyosan megsérül, én vállalom érte a felelősséget", nyilatkozta az igazgató, Bruce McLachlan, aki bevallása szerint korábban maga is az a típusú tanár volt, aki rendszeresen azért tiltott meg a gyerekeknek bizonyos tevékenységeket a játszótéren, "mert még megsérülnek. Ott álltam és rákiáltottam a gyerekre, hogy hé szállj le a bicikliről! Itt nem biciklizhetsz, itt tolnod kell a biciklit! Aztán meg azon gondolkodtam, hogy miért is mondtam ezt?"

Megbeszélte a tanárokkal, hogy mostantól nem mondják, hogy ne csináld! Ha egy gyerek felmászik egy fára vagy a kerítésre, vagy olyan területre téved, ami korábban tilos volt, elnézőek lesznek. Nem hirdettek hangzatos programot, egyszerűen csak visszafogták magukat. Ha a gyerek mezítláb akart játszani, hagyták. Ha bemászott az autógumiba, hogy társai legurítsák a domboldalon, hagyták. Abból indultak ki, hogy egészséges veszélyérzete akkor lesz egy gyereknek, ha néha hibázik, nem pedig attól, ha mindenféle, felnőtt szemmel előre látható veszélyre felhívják a figyelmét, ezáltal sokszor alaptalanul félelmet keltve bennük. A gyerekek a szünetben kiélhették magukat, és hihetetlen együttműködésnek, problémamegoldó képességnek és szervezőkészségnek adták tanúbizonyságát.

"Nevetségesen sok a kötöttség, és a legtöbb nem a gyerekek, hanem a felnőttek érdekeit szolgálja", véli az igazgató. "Persze nálunk is vannak szabályok: a gyerekek nem ölhetik meg egymást, nem okozhatnak egymásnak szándékosan fájdalmat. De nem sorolom ide, ha a sérülés játék közben keletkezik." Így aztán vannak kisebb, a játék hevében elszenvedett zúzódások, horzsolások. "De ha a gyerek tisztában van vele, hogy megsérülhet, és mégis belemegy a játékba, felőlem ok." A gyerekek úgy tűnik ezt értik, és nem félnek egymás segítségére sietni, ha valaki mégsem tartaná be ezt a hallgatólagosan kialakult rendet.

A gyerekek sokszor nem is emlékeznek rá, hogyan szerezték a sérüléseiket, annyira elmerülnek a játékban. Számukra a lenyúzott térd és könyök, egy-két horzsolás és kék folt, egy berepedt szemöldök vagy vérző orr nem akadály abban, hogy folytassák a játékot. Ön például milyen balesetekre emlékszik gyerekkorából? És "kit érdekelt" és ki volt a hibás?

Ugyanakkor mások óvatosságra intenek. "Nem hiszem, hogy az emberek tisztában vannak azzal, hogy Bruce [az iskola igazgatója] milyen szinten viszi a bőrét a vásárra nap mint nap," mondta Grant Schofield, aki azt kutatja, milyen szerepet játszanak a játszóretek a gyerekek fizikai és társasági fejlődésében, és hogy milyen az ideális mértékben veszélyes játszótér. És hát valljuk be, nem minden szülő tenné magát túl ilyen könnyen, a bevezetőben szereplő módon, ha a gyermeke az iskolában megsérülne.

A játszótér üzemeltetéséért a tulajdonos, legyen az magánszemély, önkormányzat, vagy egyéb intézmény, ugyanis felelősséggel tartozik. Egy esetleges játszótéri baleset esetén meg kell állapítani a felelősséget, és elsőként a szabványok, előírások betartását ellenőrzik. Az a tulajdonos, aki nem tett eleget a rendeletbeli kötelezettségének, a törvény szerint súlyos gondatlansággal jár el. Nem elhanyagolható ugyanakkor a felügyelő, a tanár, adott esetben a szülő, kísérő felelőssége, hiszen az eszközök rendeltetésszerű, megfelelő használatáért nekik kell "garanciát" vállalniuk. Manapság már divatos mindenért pereskedni, így a bölcsődei, óvodai gondozók, iskolai tanárok érthető módon nem szívesen vállalnának az új-zélandi "kísérlethez" hasonló kockázatokat.

Magyarországon egyébként 2014. január 17-től megváltozott a 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet a játszótéri eszközök biztonságáról. A változás során a rendeletbe belekerült a "Saját készítésű játszótér" fogalma, amely alapján egy intézmény készíthet saját maga játszótéri eszközöket, akár a karbantartók, akár a szülői munkaközösség által. Ez persze nem azt jelenti, hogy a játszótéri eszközökre vonatkozó szabványok előírásait nem kell betartani...

Ahány szülő, annyi vélemény a még elfogadható mértékű kockázatokról. Ön például mit gondol?