Vesztettél, Apple!

iphoneguy.jpg

Miután az Apple minden magyarázat nélkül eltávolította a Blockchain bitcoin mobiltárca alkalmazást az iOS App Store-ból, a round-peg nicknevű reddit felhasználó ingyenes Google Nexus 5 telefont ajánlott fel az első öt embernek, aki videóra veszi és a youtube-on közzéteszi, miért és hogyan semmisíti meg iPhone-ját. 

A Ryan's Range Report szerkesztője úgy döntött, hogy egy mesterlövész puskával 300 yard (274 méter) távolságból egyszerűen szétlövi a telefonját. És hogy jön ide a banán? Mutatjuk.

A Blockchain, ami egyébként több mint két éve elérhető volt az App Store-ban, és már 120.000 letöltést számlált, nem az első bitcoin alkalmazás, amit az Apple betiltott. Korábban hasonló sorsra jutott a Coinbase és a CoinJar, és a Gliph titkosított üzenetküldő alkalmazásnak is törölnie kellett a virtuális pénz küldését lehetővé tevő funkcióját. Ezeket az alkalmazásokat nem csak a mobilokról, de az asztali gépekről is kitiltották, bár az OS X valamivel nyitottabb jellege miatt a Mac-ekre a felhasználók továbbra is telepíteni tudják, ha be tudják szerezni nem Apple forrásból a programot. (Akinek egyébként már rajta van a mobilján az alkalmazás, továbbra is tudja használni, de nem kap már hozzá frissítéseket. Új felhasználók, illetve régi felhasználók egy esetleges factory reset után viszont már nem tudják letölteni.)

A bitcoin egy nyílt forráskodú digitális fizetőeszköz, amelyet 2009. január 3-án egy ismeretlen indított el, közvetlenül a 2008-as amerikai bankválság kirobbanása után. A többi elektronikus fizetőeszköztől eltérően a bitcoin nem függ központi kibocsátóktól, ami megakadályozza bármilyen hatóság számára, hogy a forgalomban levő pénzmennyiséget és tranzakciókat kontrollálja vagy befolyásolja. A hatóságok ezért igyekeznek az egész fizetési rendszert illegálisnak tekinteni.

A bitcoin társadalom viszont az Apple versenykorlátozását véli felfedezni a háttérben. Úgy érzik, az Apple saját alkalmazással készül betörni a mobilpénztárcák piacára, és ezért korlátozzák a rivális applikációkat. Az Apple-lel ellentétben a Google a bitcoinnal és más mobil fizetési platformokkal kapcsolatos alkalmazások százait fogadta be, annak ellenére, hogy a vállalatnak is van saját fizetési rendszere, a Google Wallet.

A Blockchain nyilatkozatában megvádolta az Apple-t, hogy elárulta azokat a lázadó és újító szellemiségű fogyasztókat, akiknek a népszerűségét a márka köszönheti. Úgy tűnik, hogy az Apple csak addig áll a lázadók pártján, amíg "azok nem veszélyeztetik a vállalat profitját".

Egy felhasználó szerint "az Apple végre mindenki számára megkérdőjelezhetetlen módon megmutatta valódi arcát: egy arrogáns, narcisztikus és gyerekes cég, tele egoista, pénz-sóvár menedzserekkel".

A fejlesztők egyébként petícióval fordultak az Apple-hez, hogy változtassa meg a bitcoinnal kapcsolatos álláspontját. A petíció aláírói közül (jelenleg mintegy 4000) többen hangsúlyozták, hogy Steve Jobs támogatta volna a bitcoint. "A bitcoin a jövő", "a bitcoin szabadság", érveltek. Ez a kialakulóban lévő Apple-Bitcoin háború vezetett oda, hogy a fanatikusabb bitcoinosok az Apple termékeinek bojkottálására és megsemmisítésére hívták fel társaikat. Olyan videók jelentek meg a youtube-on, amelyekben szétverik a telefonokat "F**k Apple, long live cryptic currencies", vagy éppen "You lose, Apple" felkiáltással. Egy srác azonban ennél is tovább ment, és valódi fegyvert ragadott,

Nézze meg egy iPhone utolsó perceit a már nem csak virtuális háborúban! Eláruljuk, hogy a banánnak semmi jelentősége, és végül a második sorozat (a videón 2:05-től) végzett az iPhone-nal. Ha még több iPhone-zúzós videót szeretne, kattintson ide.

Fotó és videó: Ryan's Range Report
videó mobiltelefon társadalom Apple Google

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

▒█░░░ ▒█▀▀▀ ▒█▄░▒█ ▒█▀▀▄ ▒█░░▒█ ░█▀▀█ ▀█▀
▒█░░░ ▒█▀▀▀ ▒█▒█▒█ ▒█░▒█ ░▒█▒█░ ▒█▄▄█ ▒█░
▒█▄▄█ ▒█▄▄▄ ▒█░░▀█ ▒█▄▄▀ ░░▀▄▀░ ▒█░▒█ ▄█▄

    ▀█▀ ▒█░░░ ▒█▀▀▄ ▀█▀ ▒█░▄▀ ▒█▀▀▀█
    ▒█░ ▒█░░░ ▒█░▒█ ▒█░ ▒█▀▄░ ▒█░░▒█
    ▄█▄ ▒█▄▄█ ▒█▄▄▀ ▄█▄ ▒█░▒█ ▒█▄▄▄█

___d88888888b_____d88888888b
__d88?____d88b___d88b____`88b
_d8?_________d888b_________`8b
_8b_________________________d8
_b8__________________d8888b___d8888b
__d8________________d8?__d8b_d8b__`8b
___8ba_____________d8?_____d8b_____`8b
____`8da___________8b_______________d8
______`Y8b__________d8_____________8b
________`8b__________8ba_________ad8
__________`88_____88__`8da_____ab8?
____________8b___d8_____`Y8___8Y?
_____________`b_d?________`8_8?
______________`8?__________`8?
_______________"____________"
Majd a következő verzión már Sniper Glass lesz.
Amúgy nem találom hogy volt-e olyan kikötés melyik IPhone-t kell szétzúzni, azért egy egyest vagy kettest már nem olyan nagy kaland.
@Csakjoaruk Webáruház: Először semmilyen kikötés nem volt, de round-peg később pontosította a játékszabályokat: 5 vagy 5S-t kellett szétzúzni, és az első öt leggyorsabb embernek ígárt csak ingyenes Nexus-okat. Ryan egyébként egy 4S-t lőtt szét. Ezért végül nem biztos, hogy meg is kapta a Nexus-t. Megpróbáljuk kideríteni. Megkérdezzük tőle :)
For the record:

"For every 100 upvotes this post receives, I will gift someone a Nexus 5 for a video of them smashing their iPhone. I will do this for up to 500 upvotes (5 devices). First-come first-served.

Criteria:

1) The device must be an iPhone 5 or 5S running iOS7.

2) The video must be uploaded to YouTube and be publicly accessible.

3) In the video you must show your face, state your name and why you're smashing your iPhone. Your reason should include the fact that Apple is anti-bitcoin, not just because you want a free trade for a new phone. Then load this post and upvote it from the device. Then smash it. It must be obviously destroyed beyond repair and function. Get creative!

4) Post the video link in this thread"
Köszönjük, @Syaray Attila. Reméljük a következő bejegyzésünkből bátorságot merít, és elmondja Lendvai Ildikónak is: disrupt.blog.hu/2014/02/07/meritsen_batorsagot_valentin_napra_a_lacoste_uj_reklamfilmjebol