A falkaparás művészete

Colour-Etching08.jpg

Itay Ohaly interaktív kiállításán mintha csak egy óriási sorsjegyet kapartak volna le közösen, a látogatók maguk váltak a művészet megalkotójává.

Colour-Etching18.jpg

A Colourful Memories (Színes emlékek) kiállítással az izraeli művész Itay Ohaly a gyerekkori emlékeihez nyúlt vissza, amikor az izraeli Holoni Design Múzeum egyik termében a falakat MDF lapokkal vonta be, a terem közepére pedig elhelyezett egy asztalból és székből álló kompozíciót. Az előzetesen színekkel véletlenszerűen telefröcskölt felületeket olajjal kezelte le, majd matt fekete festékkel vonta be és így nyitotta meg a termet a látogatók előtt. 

Colour-Etching04.jpg

Colour-Etching20.jpg

A grattage jelentése vakarás, kaparás. A technika lényege, hogy a művész a szilárd alapra, Ohaly-nál falakra és búrotokra, rétegekben viszi fel a színt, hagyja, hogy az megszáradjon, és egy éles vagy hegyes tárggyal vakarás, illetve kaparás útján alakítja ki a végső kompozíciót: a felső festékréteg lekaparásával fokozatosan előtűnik az alatta levő. Az olaj jelen esetben a két réteg között azt a célt szolgálja, hogy a technikában kevésbé jártas látogatók az alsó réteg megsértése nélkül, könnyebben le tudják kaparni a fekete festéket. "Ez a kreatív folyamat a meglepetés, felfedezés és a varázslat érzését kelti."

Colour-Etching11.jpg

A művész nosztalgikusan emlékszik vissza gyerekkorára, amikor ezt a technikát papírlapon alkalmazta. "Megpróbáltam visszaemlékezni az első rajzaimra és kreálmányaimra, az első anyagokra és technikákra, amelyeket akkor használtam."

Colour-Etching01.jpg

Colour-Etching03.jpg

Colour-Etching02.jpg

Colour-Etching10.jpg

Colour-Etching09.jpg

Az első, ún. aktív szobából a következő terembe lépve a látogatókat egy egészen más látvány fogadja. Ebben az előzőhöz hasonló elrendezésű, szintén fekete festékkel bevont teremben Ohaly falkaparásait tekinthetik meg.

Colour-Etching19.jpg

Colour-Etching17.jpg

"A második teremben a technika egy sajátos értelmezését mutatom be. Én terveztem a mintákat, és CNC maróval készültek. Azt akartam megmutatni, hogy mi mindent lehet ezzel a technikával alkotni. Hogy a gyerekkori alkotómechanizmusokat egy magasabb szintre lehet emelni."

Ön milyen különleges képzőművészeti alkotótechnikára emlékszik a gyerekkorából? Ha azt mondjuk, hogy a frottage-t (amikor pl. egy papírlapot ráhelyez egy érdekes felületű tárgyra, és ceruzával, krétával elkezdi satírozni, és így átviszi a mintát a papírlapra) biztosan próbálta, tévedünk?

Colour-Etching15.jpg

Colour-Etching16.jpg

Colour-Etching07.jpg

Colour-Etching12.jpg

Colour-Etching13.jpg

Colour-Etching14.jpg

Colour-Etching06.jpg

Colour-Etching05.jpg

videó gyerekek grafika interaktív világjáró installáció

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.