Delfineket cápacsalinak használni: "felfoghatatlan" 18+

delfin7.jpg

Az elmúlt 25 évben a japán Tajdzsi (Taiji) lett az állatvédő aktivisták vesszőparipája, ha  delfinekről volt szó. Pedig nem az egyetlen hely, ahol a halászok delfint ölnek. Az Earth Focus hátborzongatóan mutatja be, ahogy Lima partjainál perui halászok szigonyokkal meglövik a hajójukhoz közelúszó delfineket, hogy aztán azok a kötélen vergődve 10-15 percig vérezzenek a tengerbe, mielőtt behúzzák őket és nem ritkán még élve nekilátnak a feldarabolásuknak. Cápacsali és bozóthús lesz belőlük.

A Richard O’Barry és csapata által rejtett kamerákkal forgatott, leleplező dokumentumfilm, a 2009-ben Oscar-díjat nyert az "Az Öböl" hatására a tajdzsi delfináldozatok száma mára évi 800-1000 delfinre csökkent. Ehhez képest öt és tizenötezer közé becsülhető azoknak a delfineknek a száma, akiket illegálisan szigonnyal vadásznak le Peru partjainál. A már legalább tíz éve ismert módszeres delfinmészárlás közvetve, és ami még megdöbbentőbb, közvetlenül is a lakosság táplálékkal való ellátása céljából történik.

delfin6.jpg

A delfineket elsősorban cápacsalinak használják a dél-amerikai országban (és a világ "ínyencei" körében) az élelmiszerbiztonsági és környezetvédelmi aggályok ellenére egyre keresettebb cápahús kellő mennyiségben történő előállításához, de a mélytengeri hálós halászhajókon is előszeretettel etetnek be a húsukkal. Ingyen van ugyanis. Miért használnák csalinak a halászok azokat az emberi fogyasztásra is alkalmas halakat, például makrélákat, amelyeket nekik is drága pénzért kell megvenniük? A halászok így csökkentik a költségeiket, és növelik a profitjukat. Ráadásul a vízi emlősállatok nagyon sokat véreznek, és a horogra akasztott zsíros húsuknak nem sok cápa tud ellenállni, akik hasonló kegyetlenségek között pusztulnak el. A cápahúst a helyi piacokon értékesítik, az uszonyokra már a kikötőkben "lecsapnak" az exportőrtök, és küldik Észak-Amerikába, Európába, legújabban pedig Kínába. 

delfin2.jpg

Az illegálisan kifogott delfinek húsának azonban van egy másik "feketepiaca" is. Kilónkénti kb. 350 forintos áron a delfinhús a legolcsóbb proteinforrásnak számít a főváros legszegényebb negyedeiben található piacokon, ahol "pult alól" vagy más húsnak álcázva, hihetetlen körülmények között árulják, bár mindenki tudja, mit vesz meg valójában. A delfinhús - kisebb képzavarral élve - a helyi "bozóthús" (bushmeat, vadonélő állatok orvvadászok általi legyilkolásából származó hús). Az emberi fogyasztásra is kifogott delfinek fogási területei közül kiemelten megemlítik San Jose, Pimentel, Cerro Azul, Pucusana, Arica, Conchan és Lurin városokat és régiókat. Vannak olyan falvak is, ahol a helyiek bevallása szerint ez az egyetlen hús, amit fogyasztanak.

delfin1.jpg

Fotó: Carlos Yaipen Llanos, ORCA Peru

delfin9.jpg

Míg a józanul gondolkozó ember talán bízhat abban, hogy a hivatalos vágóhidakon legalább szigorú előírások vannak a tekintetben, hogy mennyit szenvedhet egy a húsáért leölt állat, legyen az csirke, sertés, marha, stb. és szeretné hinni, hogy ezt be is tartják (?), a delfinvadászokat nyilvánvalóan semmi sem akadályozza meg a kegyetlenkedésekben. Ráadásul ami ingyen van, azt pazarolják is. Elveszik ami éppen kell, az állat többi részét pedig eldobják, mint a szemetet (lásd fent).

A dél-amerikai ország csendes-óceáni partszakasza (FAO87.1 fogási terület) a világ egyik legbioproduktívabb partvidékei közé tartozik. A világ halfogásának mintegy tíz százaléka ebből a térségből származik. Ahol sok a hal, ott sok a ragadozó is. 2010-ben mintegy ötszáz engedéllyel működő (és ki tudja mennyi illegális) cápavadász hajó működött a térségben. Ezek a hajók évente több tucat alkalommal hajóznak ki, vadászatonként a halászok szerint 1-2 (a környezetvédők szerint inkább 4-5) delfint szigonyoznak meg, hogy legyen elég csalihús a horgokra a cápáknak és a többi halnak, és jusson hús az embereknek is.

A gyakorlat annyira elterjedt, hogy ma már szinte "minden cápavadász és mélytengeri halászhajón van ilyen átalakított szigony." A kihelyezett horgok hálónkénti száma egyébként egyre nő: pár éve még 100-150 horoggal is lehetett elegendő halat fogni, aztán 200, 300, 800 lett belőle, és ma már nem ritka az 1200 horgos háló. "Miért? Mert már nincs annyi hal, mint régen."

delfin5.jpg

A delfinek azután kerülnek a horgokra, hogy a kötélen vergődve már legyengült, erősen kivérzett állatokat egyszerűen egy bottal fejbe vágják (ha legalább fejbe vágják), behúzzák a hajóba, ahol még élve nekiállnak a feldarabolásuknak. Kegyetlen, fájdalmas halált halnak. Aki látta azt mondja, a horror leírhatatlan. "Ezt látni kell ahhoz, ahogy megértsd, milyen érzés." nyilatkozza egy visszavonult cápavadász a videóban, aki nem tudta, mire számítson, amikor sok évvel ezelőtt először hajózott ki hálós cápavadászatra. "Örültem neki, amikor megjelentek. Aztán meglepődtem, amikor előkerültek a szigonyok. Mi ez? Ez meg minek? -kérdeztem."

A Peruban megölt delfinek száma a kutatók szerint "globálisan szignifikáns". A delfinek legyilkolása a cápák kifogása érdekében pedig dupla sebet ejt az óceánok ökoszisztémáján, hiszen egyszerre két csúcsragadozó számát csökkenti drasztikusan. "Ők tartják az óceánok halpopulációit  egészségesen. Azokat az erőforrásokat öljük meg, amelyekre a halászoknak a legnagyobb szüksége van."

Ebben a döbbenetes, a floridai Blue Voice és a perui Mundo Azul által készített videóban azt láthatjuk, hogyan sebeznek meg egy delfint, az hogyan vergődik a kötélen még a hajó mellett is, miközben hatalmas kampót vájnak a testébe, hogy kiemeljék. Azt nem látjuk, csak az elbeszélésből tudjuk, hogy agyonütik, mielőtt beemelik a hajótestbe és hentes módjára nekilátnak a feldarabolásának. Láthatjuk viszont azt, hogy a delfinhússal kifogott cápákra is milyen brutális sors vár. Mert bár ez a poszt most nem a cápákról szól, a cápák elleni kegyetlenkedésekről sem szabad elfeledkezni. Az egyik kifogott kékcápa hasának felmetszése után tucatnyi kiscápa küzd az életéért a hajó fedélzetén csapkodva. Ők most megúszták, a halászok visszadobták őket az óceánba. Rövid részlet, csak erős idegzetűeknek.

A két szervezet egyébként ötszáz dolláros jutalmat ajánlott fel minden olyan bejelentőnek, akinek az információi alapján sikerül letartóztatni és elítélni a delfineket gyilkoló halászokat. Miért van erre szükség? Miért nem tesz senki semmit?

A delfincsalizás az iparágban nyílt titoknak számít, amiről mindenki tud, még a kormány és a civil szervezetek is, de a tajdzsi mészárlással ellentétben sokkal nehezebb bebizonyítani és tenni ellene. A média sem kapta fel annyira, mint az öbölben zajló mészárlást, ezért még ma is akadnak olyanok, akik a kamerába nézve tagadják a tagadhatatlant. Hiszen hogyan bizonyítható be valami, ami az ország partjaitól sok tíz kilométerre, a nyílt vizeken pár ember szeme előtt zajlik? Hogyan bizonyítható, hogy nem egyedi esetekről és törvénysértésekről, hanem egy szürke iparágról van szó? Valahol ez a perui delfinek (és cápák) legnagyobb tragédiája. "Peruban illegális delfineket ölni, de nincs aki ezt betartassa, ezért a halászok büntetlenül ölik őket."

delfin3.jpg

2013 őszén Jim Wickens, az Earth Focus munkatársának sikerült felkerülnie egy cápavadászhajóra, hogy elkészíthesse ezeket a felvételeket. Cserébe teljes anonimitást kellett biztosítania a legénységnek. Azóta már több felvétel készült, és hamarosan megjelenik egy "Az Öböl"-höz hasonló dokumentumfilm is.

A Wickens által készített riport az ötödik perctől olyan felvételeket is tartalmaz, amelyeket egyes olvasóink felzaklatónak találhatnak. A felvételt a perui hatóságoknak is eljuttatta, akik mélyen elítélték az illegális delfinvadászatot. Mégis, az értelmetlen pusztítás folytatódik.  "A delfinekhez hasonló intelligens emlősállatok meggyilkolása önmagában is elborzasztó. Az, hogy csalinak használják őket, felfoghatatlan."

Fotók: Jim Wickens

Mi az, amit Ön tehet? A disrupton már több olyan témával foglalkoztunk, amelynek mottója az volt, hogy "azért, mert nem itt történik, még most történik". Ez a poszt is egy ilyen témát dolgoz fel. Ilyenkor sokszor felmerül az emberekben: jó-jó, de mit tehetek én az ügy érdekében? Többet, mint gondolná.

A környezetvédők ás állatvédelmi aktivisták azt kérik, senki ne vásároljon saját fogyasztásra cápahúst és ne fogyasszon cápahúsból készült fogásokat éttermekben. Semmilyen cápahúst, mindegy mit mond az importőr vagy a forgalmazó a származásáról. Sőt, ha étteremben jár, és cápafogást lát az étlapon, tegye azt ott helyben szóvá. Írjon a kihelyezett vagy az online vendégkönyvbe, az étterem közösségi oldalára. Biztassa az ismerőseit is, hogy tegyenek hasonlóképpen. Ha nem lesz kereslet a cápahúsra, előbb-utóbb kikerül az áruházak és éttermek kínálatából.

Szintén fontos, hogy minél több ember figyelmét hívjuk fel a cápahúsért fizetett valódi árra. Beszéljen ismerőseinek erről a kegyetlen gyakorlatról, mutassa meg nekik a videókat. Küldje el ezt a cikket nekik emailben, ossza meg Facebookon. Csatlakozzanak közösen ahhoz a több, mint 1.200.000 emberhez, akik már aláírták az Avaaz oldalán a petíciót.

BÁRMIT is tesz, azzal biztosan TÖBBET tesz, mint ha SEMMIT nem tenne.

videó természet állatok delfinek tabu aktivista 18+

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Minden, a biológiában kicsit járta ember tudja, hogy a halaknak agykérge rendkívül kezdetleges, gyakorlatilag nem éreznek fájdalmat. Ennek a fényében a cikk csupán olcsó hangulatkeltésnek tűnik!
@"the dragon": Minden a biológiában kicsit jártas ember tudja, hogy a delfinek nem halak.
Emlősök, tájékozatlan okoskodó. Elég primitív emberre vall, aki azt gondolja, hogy nagyra nőtt halak...néha elgondolkodtató, hogyan létezhetnek ilyen emberek.