Bátor nepáli mézvadászok

nepaltop.jpg

Andrew Newey fotós lenyűgöző képei a nepáli gurung törzs ősi mézgyűjtő szokásairól.

nepal13.jpg

A brit fotós 2013. decemberében két hetet töltött a közép-nepáli gurung törzzsel az őszi mézbetakarítás idején abból a célból, hogy dokumentálja ennek a mára eltűnőben lévő hagyománynak a szépségeit és veszélyeit.

nepal12.jpg

Ezek a mézvadászok az életük kockáztatása árán, sűrű füstben dühös méhek ezrei között saját maguk által készített kötéllétrákon egynesúlyozva hosszú botokkal, ún. tango-kkal próbálnak leverni a Himalája szikláiról egy-egy darabot a vadméhek telepeiből. A leeső darabokat báránybőrrel kibélelt bambuszkosarakban fogják fel, így nem csorog ki a méz.

nepal16.jpg

Az Apis Laboriosa, más néven himalájai szikla méh, nem mellesleg a világ legnagyobb mézelő méhe: egyedei 3 centiméteresre is megnőnek. Ez kétszer akkora, mint az európai méh. A függőleges, ragadozóktól védett dél-nyugati fekvésű meleg sziklafalak réseiben találnak otthonra, egy-egy családban akár kétmillió méh is lehet. Nem csoda, hogy a mézvadászok fájdalmas árat fizetnek az édes csemegéért. Ezek a méhek ugyanis nem olyan "együttműködőek", mint a korábban már bemutatott szobrász méhek.

nepal11.jpg

A gurungok csapatokban dolgoznak, akár egy tucatnyian is segítik a kuiche, a vadász munkáját. Munkájukat gyorsan, időnyomás alatt és precízen kell végezniük, hiszen akár az életükkel is fizethetnek, ha hibáznak. A mézbegyűjtés előtt ezért még áldozatot is bemutatnak a szikla isteneinek.

nepal8.jpg

A mézvadászatot számos veszély fenyegeti: a klímaváltozás hatására egyre kevesebb méhcsalád él a Himalájában, és (mi megértjük) egyre kevesebb fiatal akarja folytatni a törzs igencsak fájdalmas hagyományát. Emellett azonban az "éhes" fejlett világ is közrejátszik a folyamatban, mivel egyre növekszik a kereslet a nyugati országokban a gyógyhatásáról híres himalájai méz iránt. Ennek következtében a kormány a mézkitermelési jogot jó pénzért inkább vállalkozóknak adja el, akik aztán a mézet exportálják, és a mézvadászatból pedig turisztikai látványosságot csinálnak. Az igazi mézvadászoknak pedig lassan semmi nem marad.

Nézze meg ezt a rövid filmet a BBC-től, majd a többi lenyűgöző képet a galériában!

Nézze meg a képeket a galériában!

videó emberek társadalom extrém hagyomány világjáró népek fotóesszé

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.