Az itt élők otthonából csodálatos kilátás nyílik a Fülöp-szigeteki fővárosra, leszámítva az ajtajuk előtt heverő emberi csontokat. Élet a holtak városában képeken és kisfilmen.

A szegényeknek és a halottaknak úgy általában kevés választási lehetősége van, ami a "lakhatást" illeti. Az azonban még a legszegényebb emberek esetében is ritka, hogy egy területen - sírokon, kriptákon - osztozzanak a holtakkal.

A világ összes városa között a Fülöp-szigetek fővárosa, Manila büszkélkedhet a legmagasabb népsűrűségi adatokkal. A teljes manilai agglomeráció lakossága meghaladja a 14 milliót, a népsűrűség pedig kb. 41000fő/km2 (összehasonlításul: Budapest népsűrűsége kb. 3300fő/km2). Nem csoda, hogy a temetői is olyan zsúfoltak, hogy a gyásznépnek mások sírjain kell átgázolnia, hogy célba érjenek.

Ahol ilyen nagy a kereslet, ott a sírhelyeket is csak rövid időre - általában öt évre - lehet bérelni. Ha lejár a bérleti idő, fel fogják nyitni a kriptát és "kilakoltatják" belőle a holttestet. A legtöbben már az oszlásnak indult tetem bűzét is elviselhetetlennek tartanák, de azok, akik ezt a munkát végzik, már érzéketlenné váltak a borzalommal szemben. Örülnek a munkának, mert ez azt jelenti, ma is ehetnek.

Puszta kézzel kotorják ki a koporsóból és a kriptákból az emberi maradványokat és zsákokba teszik őket. "A rokonoknak nem kellenek a csontok," és mivel nagyon a sírkotrók sem tudnak mit kezdeni velük, szétszórják őket, vagy csak ott hagyják őket a kripták között zsákostól. Már nem érzik a szagot és nem félnek a holtaktól. Csakúgy mint azok az emberek, akik itt élnek. Igen, ezt itt életnek nevezik. Ők ide jönnek haza, a temető az otthonuk. És hogy miért?

Egy olyan országban, ahol a lakosság egyharmada napi egy dollárból vagy még kevesebből él, a város szegénynegyedei már annyira telítettek, hogy az ott élők elkezdtek birtokba venni egyéb, nem lakhatásra készült területeket, így például a Navotas városrészben található temetőt, amely szinte beleér a tengerbe.

Vannak, akik a rokonok biztatására a vidéki kis földjüket adták el azért, hogy itt élhessenek és nem akarnak visszamenni, mert ott még nehezebb az élet. Itt legalább van munka: a temetőben és a közeli kikötőben. Mindenki abból próbál megélni, amiből csak tud. Vannak, akik a kripták között tyúkokat nevelnek, és egyetlen bevételük a tojás eladásából származó kis pénz.

Nem csak néhány családról beszélünk, hanem egy közösségről, akik az elmúlt negyven év alatt egy tényleges falut építettek ott, ahol a holtak nyugszanak: már kisboltok, bárok, internetkávézók, éttermek is üzemelnek a sírkertben. Az áramot a közeli utcából vezetik ide, az "ivóvizet" pedig a temetőben található fúrt kutakból hordják.

"Keményen dolgoztunk, hogy fel tudjunk itt építeni egy házat". Az összetákolt, düledező egyszobás kunyhókat hívják errefelé háznak. "Minden alapvető szükségletünk megvan. Elférünk."

Itt nem kell bizarr pillanatokra vadászni, mert amerre az ember elnéz, minden bizarr, és európai fejjel felfoghatatlan.

A szemét halmokban áll a sírok között, a területet ellepték a csótányok és a patkányok. Gyakran a kihantolt csontokat is a sírok között szórják szét.

Ironikusan a 2000 családból álló közösséget Bagong Silang-nak hívják, ami annyit tesz: újszülött. Az újszülöttek osztoznak a halottakkal a temető területén. Itt élnek, alszanak, esznek, főznek, fürdenek, mosnak és szárítják a ruháikat. Szerelmek szövődnek, házasságok kötődnek, és az ebből született gyerekek a sírokon és a sírok közt játszanak: a halál között virágzik az élet. "Kicsit kaotikus és hangos a gyerekek  miatt, de az emberek kedvesek."

Bár a halál veszi körül őket, és a kilakoltatás (hová?) fenyeget, az "újszülöttek" optimistán tekintenek a jövőbe, és keményen dolgoznak, hogy biztosítsák a jobb életet gyermekeiknek. Azt akarják, hogy a gyerekek iskolába járhassanak és tanulhassanak - ami nekik soha nem adatott meg. "Nem sírhatsz és sajnálhatod magad azért, mert szegény vagy. Nincs semmilyen szervezet, ami segíthetne rajtunk."

A közösség összetartó, ha vannak is csetepaték, a családok gyorsan kibékülnek. "Az emberek boldogak, ha enni tudnak adni a gyerekeiknek. Nincsenek nagy vágyaik. Hálásak azért, ami van".

Ha a lakhatásra nem is, a túlnépesedésre hosszú távon talán megoldást jelenthet az a törvény, amelyet a rendkívül nagy befolyással rendelkező katolikus egyház lobbija miatt 14 éves kemény politikai harc után a napokban hagyott jóvá a legfelsőbb bíróság, és amely ingyenes családtervezési szolgáltatást és fogamzásgátlást (kondomokat, fogamzásgátló tablettákat) biztosít a legszegényebbeknek. A törvény egyúttal kötelezi a iskolákat, hogy szexuális felvilágosító foglalkozásokat vezessenek be. Elutasításra kerültek viszont a törvény olyan kulcsfontosságú részletei, mint például a házastárs engedélye nélküli fogamzásgátlás vagy a kiskorú lányok jogai a fogamzásgátláshoz írásos szülői engedély nélkül, ami az Amnesty International szerint gyakorlatilag azt jelenti, hogy még mindig (túl) sokan kiesnek majd a családtervezési törvény hatálya alól.

//Posztajánló: Az Omo elátkozott gyermekei 18+, Egy kultúra, ahol a nők vére mérgező 18+

 Fotók: Kate McGeown, Nagy Roland, Források: The Guardian, NatGeo, AI