Japán rizsmesterek

tanbo_view.jpg

A gabonakörök készítői - akár emberek, akár földönkívüliek - tanulhatnak egyet s mást a japán rizsmesterektől.

tanbo3.jpg

tanbo_closeup.jpg

Nemrég bemutattuk azt a dizájn koncepciót, amellyel a japánok trendivé varázsolták a sushi egyik összetevőjét, az algalapot. Most a modern technika és egy régi hagyomány ötvözésének egy újabb példáját hoztuk el a szigetországból, amellyel a japán Inakadate falucska végérvényesen felhívta magára a figyelmet. A tanbo művészet nagymesterei immár két évtizede évről évre bonyolult műalkotásokat vetnek rizsföldjeikbe a Mona Lisa-tól kezdve Napóleonon át a japán szuperhős Ultraman figurájáig.

tanbo_napoleon.JPG

A képek már-már túl részletesek, olyannyira, hogy a látogatók többször is megkérdezik, milyen festéket használnak a készítéskor. Pedig festékről szó sincs. A rizsképeket kizárólag különböző színű rizspalánták gondosan megtervezett elültetésével, a nap és a víz segítségével, az idő múlásával hozzák létre.

rice.jpg

A japán türelmet, hagyománytiszteletet és perfekcionizmust megtestesítő rizsművészet 1993-ban indult hódító útjára, amikor a kétezer éves rizstermeléséről híres ámde egyre rosszabbul élő kis falu egyik lakosa kitalálta ezt a különleges turistacsalogató közösségi projektet.

tanbo5.jpg

tanbo8.jpg

tanbo6.jpg

Akkor 20 ember fogott hozzá elültetni a közeli hegy kétszínű képét, mára viszont a tanbo igazán összekovácsolta ezt a kilencezer lelkes közösséget. Évről évre egyre több ember dolgozik az egyre merészebb és részletesebb élő képek gondozásán. Az eredeti zöld és lila színek mellé mára már genetikailag módosított vörös, sárga és fehér rizspalántákat is vetnek, 8-10 ezer tövet képenként.

tanbo7.jpg

tanbo4.jpg

A két évtized alatt sokat fejlődtek, és tanultak a hibáikból. A 2003-as Mona Lisa például ahogy nőtt, egyre "terhesebbnek" tűnt, mivel a perspektíva eltorzította az alakot.

tanbo_ml.jpg

Azóta számítógépes modelleket használnak a palánták helyének pontos meghatározásához, hogy az ilyen bakikat elkerüljék. A 2013-as projektek, egy gésa és Marilyn Monroe híres szoknyafelröppenős képe például az alábbi terv alapján készült a falun átvezető út két oldalán...

original1.jpg

...és ilyenné "ért be":

tanbo2.jpg

A júniustól októberig tartó szezont ezen a két time-lapse gifen foglaltuk össze. A négy hónap alatt jól kivehetők a rizs növekedési és érési fázisai, így gyakorlatilag ha hétről hétre ellátogatnánk a képekhez, akkor is mindig mást látnánk, pedig ugyanazt szemlélnénk.

geisha.gif

marilyn.gif

A 15 ezer négyzetméternyi több táblás rizsképek évente kétszázezer látogatót vonzanak az aprócska faluba, nem kis logisztikai feladat elé állítva a környéket, és olyannyira népszerűek, hogy már "hamisítják" őket, azaz más településeken is belefogtak a tanbo-ba. Ennek ellenére a várva várt bevételnövekedés elmaradt: a helyiek ugyanis a látogatóktól nem kérnek pénzt azért, hogy a műalkotásokat megtekinthessék. Sőt, még ők építettek egy 20 méteres japán pagoda-szerű kilátót a rizsföldek fölé, hogy a képeket a magasból is meg lehessen csodálni. 

tanbo_lookout.jpg

tanbo_tower.jpg

A projekt évente kb. 8 millió forintjába kerül a falunak, és adományokból tartják fenn.

//A világ érdekes! További világjáró posztok a disrupton

Csodálja meg a palántaművészetet ezen a videón! Ha tetszett a cikk, ossza meg ismerőseivel!

Források: New York Times, Wikipédia
közösség csináld magad emberek világjáró installáció

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.