Leonardo da Vinci mindig a látványos és elképzelhetetlen felé tört, találmányai új távlatokat nyitottak a tudomány számos területén. Most német kutatók azt állítják: a világ első 3D-s képét is ő készítette. Ami ennél is meglepőbb, hogy ez a Mona Lisa.

Pontosabban, az eredeti Mona Lisa a Louvre-ban (lent jobbra) és a madridi Prado Múzeumban kiállított "másolata" (lent balra) együttesen. Mert hogy sztereoszkópiához még da Vinci-nek is két képre volt szüksége. (Az emberi látás működési elvét alapul véve a térhatású érzet reprodukálható egy kétdimenziós felületen is, ha el tudjuk azt érni, hogy a rajta található információk egy részét csak a bal, míg egy másik részét csak a jobb szemünk lássa. Ez azért lehetséges, mert az emberi látás ún. binokuláris látás, ami azt jelenti, hogy a két szemünkkel látott képet agyunk "egybeolvasztja". A sztereoszkópia pedig aza képalkotási mód, amikor a két szem számára külön-külön állítják elő a megfelelő kétdimenziós képet, amelynek hatására kialakul egy virtuális mélységérzet.)

//Posztajánló: Kurt Vonnegut kiadatlan rajzai

Az már 2012-ben kiderült, hogy a Prado változatot, amiről sokáig azt gondolták, hogy egyike a Leonardo halála után született tucatmásolatoknak, Leonardo egyik tanítványa készíthette, aki mesterével egy időben vitte vászonra a modell képmását. Bár végül így is egy másolatról van szó, viszont lehetséges, hogy ez egy célzott másolat, ami egy másik nézőponton keresztül egyenesen bevezeti a szemlélőt Leonardo műtermébe...és a világ talán legkorábbi 3D technológiájába.

A két kép ugyanis "gyanúsan nem véletlenül" eltérő szögből mutatja ugyanazt, ami arra utalhat, hogy "vélhetően ez a két festmény együttesen jelentheti a világ első sztereozkópikus képét", vélik a kutatók. Lehet, hogy Leonardo 330 évvel megelőzte volna az angol fizikus Charles Wheatstone-t, a sztereoszkóp feltalálóját?

Claus-Christian Carbon és Vera Hesslinger, a németországi Bambergi Egyetem kutatói 32 közreműködő szubjektív véleménye és a két kép fókuszpontjainak objektív elemzése után rekonstruálták az eredeti műtermi jelenetet. Úgy vélik, a híres modell egy vászonra festett tájkép előtt ült, míg a tanítvány Leonardo előtt, a bal oldalán állt. "Nem egymás mellett álltak. Az drámaian megváltoztatta volna a nézőpontjukat, hiszen egy átlagos emberi test kb. 60 cm széles. Így az egyik a másik elé állt egy kicsivel."  Ez a felállás minimalizálta a két művész perspektívája közötti távolságot.

És hogy az mekkora lett végül? Itt jön az igazi meglepetés. A két perspektíva közötti távolság (Δ) számításaik szerint 69 milliméter lehetett, ami kísértetiesen közel van az átlagos felnőtt olasz férfi pupillatávolságához, ami 64 mm. (Kérdés, hogy 500 éve is ennyi volt-e?) Úgy tűnik tehát, hogy Leonardo, aki egyébként sok millió más dolog mellett az optikával, vonalperspektívával és a szem anatómiájával is foglalkozott, reprodukálta az emberi térlátást. Ez egy nagyon rövid animáció arról, hogyan olvadnak egybe a képek:

A térlátás alapelvei a két Mona Lisa festménypárnál is működnek. Megfelelő távolságból nézve a két kép a szemünk előtt nagyjából összeolvad. (A kutatók elismerik, hogy nem tökéletes sztereó párról van szó, de tekintve, hogy 500 éves festményekről van szó, talán ezt elnézhetjük.) 

//Posztajánló: Soha nem látott Amiga-képek Andy Warholtól

Azt nem tudni biztosan, hogy Leonardo-nak sikerült-e a térlátás elméletének minden darabkáját összeillesztenie, és ez alapján a két képet tudatosan készítették sztereoszkópikusan, vagy mindez csak a véletlen műve. De hát Leonardo da Vinci esetében semmi sem zárható ki.

Források: Science News, eXPerimental Psychology